6. fejezet

6. fejezet

Mosolyok és pofonok

Reggel arra ébredtem, hogy valaki veszettül nyomkodja a csengőt. Mikor erre nem reagáltam, akkor az ajtón kezdett kopogni, majd döngetni, már vártam, mikor hozza a faltörő kost.

A tegnap esti ’ gyönyörű barátság kezdete akciótól’ nagyon elfáradtam, így kómás fejjel keltem ki az ágyból, és az ajtóhoz sétáltam. Meg sem néztem mi van rajtam, csak rá akartam ordítani a randalírozóra, hogy hagyjon már békén, és menjen melegebb éghajlatra.

Mikor a reteszt kihúztam, és kitártam az ajtót a szám is tátva maradt. Előttem a tökéletesség szobra állt. Vagyis így éltem meg a jelenséget félálomba. Mikor legközelebb odanéztem, láttam, hogy csak Shin az.

- Ezt most nem mondod komolyan! Te akartad betörni az ajtómat?- csóváltam a fejem.

- Te meg komolyan most keltél?- végignézett rajtam, majd gúnyos mosoly jelent meg az arcán. Igen, egy Mickey egeres rövidnaci volt rajtam, és egy kinyúlt csillámpónis felső… Igazán remek látvány lehettem- Stílusikon- bólogatott, majd bement mellettem a házba.

Ez valami FOUR szokás?- tűnődtem, de most valahogy sokkal kellemetlenebbül éreztem magam, mint mikor Henry jött át. Mit akar tőlem Korea első számú énekese?

- Mit akarsz?- kérdeztem összefont karral, mikor láttam, hogy ledobja magát a kanapémra.

- Elmesélte Jae Hwa mi történt. Félreértettelek…

- Ó, bocsánatkérésre semmi szükség!- legyintettem, magamban jót szórakozva azon, hogy ez a szupersztár most épp le lehet kötelezve nekem.

Csak sajnos nem hálás volt a tekintete, hanem úgy nézett rám, mint egy őrültre.

- Bocsánatot? Eszem ágában sem volt. Te vagy az, aki megítéli az embereket, anélkül hogy ismerné őket…- nézett mélyen a szemembe.

- Tessék?- azt hittem nem hallok jól. Mi baja van ennek?

- Amit JaeHwa-nak mondtál rólam… -itt elakadt, majd ingerülten megkérdezte- Mi baj van veled?

- Hogy velem? Te ordibálsz velem a lakásomban! Legjobb lenne, ha elmennél!

Erre összevont szemöldökkel nézett rám, mintha a szemei villámokat szórtak volna, így jobbnak láttam azonnal folytatni:

- Vagy inkább maradj itt, és… készítek neked egy limonádét…

Erre felállt, és elém sétált. Csak most tűnt fel, hogy egy fejjel magasabb nálam.

- Idefigyelj kislány! Látom, nem megy veled a szép beszéd. Akkor egyenes leszek. Először is. Nehogy egy szót is szólj arról bárkinek is, hogy itt lakunk, mert megjárod. Másodszor, hagyd békén Henry-t. Elmesélte, milyen jól szórakoztatok tegnap, de felejtsd el a jövőben az ilyeneket. Harmadszor. Ne merészelj olyanokat mondani rólam, amiről fogalmad sincs. A te szemedben talán egy egyszerű kis pop sztár vagyok, akit csak a hírneve érdekel… de fogalmad sincs, hogy ki vagyok igazán…

Majd hátat fordított, és elindult az ajtó felé. Én meg dühömben, és megalázottságomban utána futottam, és közben rákiáltottam.

- Hogyan csinálod ezt? Iszonyat bunkó vagy, de még Henry is téged véd…

Erre ismét megfordult, így kis híján nekiütköztem. Az arca 5 cm-re lehetett az enyémtől, mikor gúnyos mosolyával megszólalt.

- Negyedszer: Fogd. Be. A. Szádat.

Majd kivonult, bevágva maga mögött az ajtót.

Tátott szájjal meredtem magam elé. Ez hihetetlen. Ez a kiskirály kiakad attól, ha egy ember nem szereti őt, és nincs belezúgva? Hát azt lesheti, hogy én is odaleszek tőle. Dühösen belerúgtam az ajtóba, de csak annyit értem el, hogy megfájdult a nagylábujjam. Francba…

*

Shin eléggé elvette a kedvemet bármitől, így a délelőtt nagy részét otthon töltöttem, bár tudtam, hogy még délután el kell mennem boltba, ha nem akarok majd éhen halni, sem a fura halas ételeket megenni.

De nem tudtam sehogy sem felfogni, hogy mi történt pontosan. Szabályszerűen utasított, hogy tartsam távol magam tőlük. Még Henry-től is. Pedig ő volt az egyetlen, akivel eddigi ittlétem alatt jól éreztem magamat.

Az e-maileimet nézegettem, válaszoltam Aliznak, aki elmesélte, milyen eddig Olaszország. Csodálkozva néztem, hogy Marc is írt. Nagyon megörültem neki, még ha csak pár sor is volt. De abban benne volt, hogy hiányzom neki…

Már épp hátra dőltem volna kanapén, és sirattam volna, hogy semmit nem tudok csinálni, mikor valaki csöngetett… már megint.

Shin visszajött?- futott át az agyamon, majd gyorsan végignéztem magamon. Már egy farmer rövidgatya volt rajtam, és egy ing, belehúzva, így megnyugodva sétáltam a bejárathoz. Elvégre jó benyomást kell kelteni az ellenségben… nem?

De mikor kitártam az ajtót, hogy fintorogva hozzávágjak valamit a sráchoz, egy teljesen ismeretlen ember állt előttem.

Egy lány. Egy gyönyörű, velem egy magas, vöröses hajú koreai lány, lenge, nyári ruhában. És érdeklődve bámult engem. Én meg őt. Majd két perc után elmosolyodott.

- Szép a szemed!- majd besétált mellettem a házba. Én meg tátott szájjal néztem utána. Ez itt tényleg valamilyen szokás, vagy csak én árasztom ezt a ’gyere be a házamba, olyan aranyosnak nézel ki’ hatást?

Felsóhajtottam, majd becsuktam az ajtót, és a lányra néztem, aki már a nappalimban álldogált.

- Bocsi, de ki vagy?- kérdeztem végül, mikor végleg úgy tűnt, hogy belemerült az egyik festménybe a falon. (Pár kocka volt egy kék háttér előtt… igazán.. öhm… absztrakt alkotás). De ezzel végre sikerült magamra vonni a figyelmét.

- Hogy én? Persze, hisz nem ismersz… Yoon Min Mi vagyok- nyújtotta felém a kezét- És te pedig Mi Ah. Tudom.

Min Mi? Honnan volt ilyen ismerős ez a név? Tudtam, hogy hallottam valahol… Min Mi? Majd hirtelen beugrott.

- Henry húga vagy?

- Henry húga? Ez lelombozó. Nem a színésznő. Nem a modell. Henry húga… mikor lett a bátyám híresebb nálam?- látszólag mérges volt, mert lebiggyesztette a száját. Mondjuk le sem tagadhatta volna, hogy Henry húga. Ugyanolyan reakciók, ugyanolyan beszédstílus… Henry azt mondta, hogy híres volt… Csak aztán Lucy tündöklése elhalványította.

- És… -kezdtem- Miért vagy itt?

- Hogy elvigyelek valahová…- mondta.

- Elvigyél… valahová?- vontam fel a szemöldökömet.

- Nem kell megismételned, amit mondok!- felsóhajtott- Figyelj! Henry kért meg erre. Azt mondta, hogy meghívtak a Bright Night-ra, de neked nincs túl sok kedved menni. De szerinte ez egy remek lehetőség. És szerinte mi ketten nagyon jó kijönnénk egymással.. Sajnos az eddigi emberek, akikről ezt állította, nem igazán voltak az én embereim…

- De nekem tényleg nincs kedvem odamenni- jegyeztem meg ezt, mert úgy tűnt, a lány elsiklott efelett az apróság felett.

Erre összehúzott szemmel nézett rám, majd elvigyorodott.

- Dehogy nincs!

- Mondom, hogy nincs. Nem is tudnék kivel elmenni. Legyek ott egyedül?

- Épp most mondtam eszeském, hogy elmegyek veled!- tette csípőre a kezét.

- Miért tennéd? Nem is ismersz?- csóváltam a fejem értetlenül- Biztosan vannak barátaid, akikkel elmehetnél.

- Nem igazán- húzta el a száját.

- Ugyan már- nevettem fel- Híres vagy… Az ilyenek, mint te, biztos nagy baráti társasággal rendelkeznek.

Erre odasétált a nappali közepén álló dohányzó asztalhoz, és rámutatott az ott lévő három pohárra... fene tudja, hogy miért is voltak ott.

- Akkor felvázolom neked a helyzetet, kék szemű lány. Háromféle lány létezik. Az aegyo-s, az ál-aegyo-s, és az anti aegyo-s- mutatott külön külön a poharakra- Az aegyo-s lányok borzalmasak. Tágra nyilt szemekkel néznek a világra, és ha esetleg egy fiú hozzájuk szól, akkor rácsodálkoznak: Jé, létezik egy másik nem is. Sok fiú szereti ezt errefelé. Mert ők olyan cukik. Az ál-aegyo-s lányok pont ezt használják ki. Cukinak mutatják magukat, pedig csak számító és ravasz libák. Az ilyenektől is frászt kapok. És vannak a lányok, akik nem hagyják magukat, és kiállnak magukért, és eszük ágában sincs azt az illúziót kelteni, hogy nem tudnak tízig sem számolni. Én ez utóbbiba tartozom. És bármennyire is vagy ez ellen, te is ide tartozol. Legalábbis az eddig tapasztaltak alapján. Én nem barátkozom sem bociszemű agyi 5 évessel, sem egy bociszemű szörnyetegekkel, így… maradtál te! Ezért megyünk együtt holnap este! Szóval jobban tennéd, ha átöltöznél. Így mégsem jöhetsz!

- Hová?- kérdeztem félve.

- Hát Cheongdamdong-ba.

*

Ha azt mondanám, hogy Cheongdamdong nem menő hely, akkor hazudnék. Egy jó nagyot. Cheongdamdong túltesz mindenen. Iszonyatosan sok márkás bolt van ott. Ha valakinek az üzlete bekerül erre a helyre, az elmondhatja, hogy elérte, amit egy divattervező elérhet. És tudtam, hogy anyámnak van itt boltja… sikeres.

Taxival mentünk oda, bár gyalog sem lett volna nagy távolság, de hát újdonsült… barátnőm (nem tudom, hogy most minek számított) híresség volt, így ragaszkodott ahhoz, hogy feleslegesen ne koptassuk a lábunkat.

Min Mi ki be rángatott mindenféle üzletekbe, egy csomó ruhát felpróbáltatott velem, egy csomó cipőt, rengeteg kiegészítőt… míg végül már majd leszakadt a lábam.

De végül elérkezett az idő, hogy a lány megállapítsa, hogy már mindent megvettünk nekem. És ragaszkodott hozzá, hogy beüljünk egy ottani kávézóba. Miután megrendeltük a cappuchino-t, fáradtan belehuppantunk a fotelbe.

- Na, hálás vagy nekem?- kérdezte felsőbbségesen.

- Miért, sztárocska? Én egy mackófelsőben is jól érzem magam…- nevettem rá. Megszoktam, hogyha az ember túl sokat helyesel a Min Mi-nek, akkor a lány teljesen egy más szinten érzi magát. Így az egész napunk abból állt, hogy vagy ő oltott le engem, vagy én őt. Éppen ezért nem vált unalmassá az ezredik bolt is.

 - Hát mackófelsőben elcsábítottál volna mindenkit- csóválta a fejét- Azt hitték volna, hogy az egyik takarító eltévedt.

- Érdekes takarító az, aki mellett te állsz, 15 cm-es tűsarkokkal.

- Henry ezúttal nem tévedett- vigyorgott.

- Henry… - nevettem fel kínomban- Park Shin ma reggel betört a házamba, és közölte, hogy hagyjam békén a bátyád.

- Shin?- vonta fel a szemöldökét- Az egy barom. Ne foglalkozz vele. Nem olyan nagy szám, mint amilyennek mindenki beállítja. Ő meg JaeHwa… csak elbolondítják a lányokat, utána röhögve otthagyják őket. Nem olyanok, akikben 100%-ig meg lehet bízni.

- Hát a srác engem konkrétan megfenyegetett…- motyogtam- JaeHwa meg hülyét csinált belőlem…

- Akkor tényleg közeli, és érdekes kapcsolatod van a FOUR-ral- mosolygott, majd az itala felé fordította a tekintetét.

*

Mikor végre hazakeveredtem, és felértem a folyosóra, óvatosan körbenéztem. Nem akartam egyik FOUR taggal sem találkozni. Min Mi azt mondta, hogy majd átjön a buli előtt, hogy együtt készülődhessünk. És aztán együtt is menjünk el. Nem nagyon mutatta, nyilván a büszkesége nem engedte, de látszólag nagyon örült, hogy nem egyedül kell mennie, és eljátszani a jégkirálynőt, aki az összes aegyo-s lányt legszívesebben felrúgná.

A folyosón lévő kommandóm azonban nem bizonyult sikeresnek, mert az 503-asból, pont akkor sétált ki Jae Hwa, akinek a szája, amint meglátott, hatalmas vigyorra nyílt.

- Merre jártál, kávés kislány?- támaszkodott neki előttem a falnak, ezzel elzárva az utat. Komolyan! Ma mindenki megőrült?

- Mi közöd hozzá?- kérdeztem sértődötten. Nem hevertem ki, hogy becsapott.

- Harag van?- nevetett ki.

- Hülyét csináltál belőlem. Persze, hogy legjobb barátok lettünk- húztam el a számat, és próbáltam kikerülni, de nem engedte.

- Ha elmondom, nem lettél volna ilyen őszinte- vonta fel a szemöldökét- Nem igaz?

- De… nem... vagyis… ó, menj már a francba. Engedj el.

- Szóval merre jártál?

- Yoon Min Mi-vel voltam. Oké? Mehetek?- próbáltam ismét arrébb tolni, de meg se moccant.

- Még jó, hogy nem találkozott Henry-vel- röhögött.

- Miért? A bátyja!- értetlenkedtem.

- Igen. Külön-külön eléggé normálisak… bár egyik sem százas. Viszont abban a pillanatban, hogy összezárod őket… igyekeznek túltenni egymáson, abban, hogy ki a nagyobb idióta. Múltkor azzal szórakoztak, hogy kinek a vízibombája megy messzebb… persze az 5. emeletről dobálták… akit az fejbekapott…- nosztalgikus mosoly jelent meg az arcán- Ha átjössz megmutatom a videót…

- Nem jön át. Épp menni készült- hangzott ekkor a hátam mögül Shin semmivel nem összetéveszthető hangja.

A számat összeszorítva megfordultam, és meghajoltam. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a karizmáját, és az összeborzolódott, pont tökéletes haját, mikor érzelemmentesen megszólaltam.

- Igenis, mester!

JaeHwa felnevetett, Shin meg villámokat szórt a szemével. Erre kicsit megijedtem, és békítően rámosolyogtam.

- Hiába nézel rám, ilyen idióta arckifejezéssel- csóválta a fejét- Attól még nem leszel szimpatikusabb.

Majd megfordult, és el akart sétálni, miközben intett a mellettem álló barna fiúnak, hogy kövesse, és ő utána is indult. De az én nagy szám nem bírt magával, és utána kiáltottam.

- Menj csak! Le ne késsed a plasztikai sebészetet!

Erre megállt, és lassan megfordult. Az arcán gúnyos mosoly ült, a szeméből csak egy mondatot tudtam kiolvasni: most meghalsz!

Nagyon lassan felém sétált. Az én lábam földbe gyökerezett. Mikor elém ért, egészen a falig hátráltam. Már közvetlen előttem állt, nekitámaszkodott a falnak, és a fülemhez hajolt.

- Kislány. Eljön még az idő, mikor bármit megadnál azért, hogy ismét ilyen közel álljak hozzád! És ehelyett valami egészen mást súgjak a füledben. Kár hogy ilyen sosem fog történni. De te ezeket a mondataidat, még nagyon… nagyon bánni fogod!- majd ellökte magát a faltól, és vissza sem nézve elsétált. Én meg csak álltam ott és néztem utána, mint egy bolond…