7. fejezet
Bright Night
-
Annyira hihetetlenül bunkó…- csaptam az asztalra. A fodrász és a sminkes lány
összerezzent. Őket Min Mi hozta magával, mondván, egy sztárnak mégiscsak
szakembernek kell a haját és a sminkjét megcsinálni. Miután vele végeztek,
engem vettek kezelésbe. Közben elmeséltem a lánynak, hogy mi történt tegnap
Shinnel.
-
Igen… ezt már elmondtad… a mai nap legalább 20-szor- csóválta a fejét.
-
De miért csinálja ezt velem? Vagy…- gondolkodtam el- Mindenkivel ezt csinálja?
-
Nem. Velem sem túl kedves, nekem is beszól, ha Henry-hez megyek, de sosem
láttam még, hogy valakivel már szó szerint gonosz legyen. Mint mondtam, ő és
JaeHwa nagy szoknyapecér… A lányok általában azután bunkózzák le, miután
otthagyta őket.
-
De Shin-nek nincs barátnője, igaz? És a többieknek sem.
-
Tudod, a sztároknál ez nem úgy van, hogy meglátom, megszeretem, összejövünk…
itt nem kerülhet bárki bárkivel kapcsolatba. Ez olyan, mint az állatoknál. A
szépeket, és sikereseket összeterelik.
Ha mégis megtörténik olyasmi, amit az ügynökségek nem szeretnének, az az
illető munkájára is rámehet… Tettek már ki emiatt valakit az ügynökségekről.
Meg azért sok a dolguk a fiúknak is. Csak futó kapcsolatokra van idejük. Bár
most Shin-t többször hozták szóba azzal a kis féreg Lucy-vel…- meg sem próbált
szépíteni a dolgokon. Min Mi olyan volt, akinek ami a szívén, az a száján.
-
Ez azt jelenti, hogy valószínűleg járnak?- kérdeztem. Gondoltam jobb többet
tudni az ellenségről.
-
Még semmit nem jelentettek be…- vonta meg a vállát- De tény, hogy mostanában
több fotózásra is hívták őket együtt, több programban vettek részt közösen…
Igazából illenének is egymáshoz.
-
De ők nem jönnek ma este- mosolyodtam el- Henry azt mondta, még egy ilyenen sem
voltak.
-
Hát, lehet hogy ők járnak jobban- nevetett fel- És nekik nem kell ezt a sok
sznob fejet nézniük az éjszaka. De van pár ember, akiknek be akarlak mutatni.
-
Nem azt mondtad, hogy nincsenek nagyon barátaid?- kaptam felé a fejem, mire a
fodrászlány felszisszent… Loknisra szerette volna csinálni az amúgy teljesen
egyenes hosszú hajamat, hogy aztán oldalt felcsatolja, de nyilván megégette
magát most a hirtelen mozdulatom miatt a hajvasalóval.
-
Lányok nincsenek is. De van pár fiú barátom. Csak az a baj, hogy itt, akinek
fiúbarátja van, azokat azonnal kapcsolatba hozzák egymással. Kivéve persze az
ilyen bulikon. Itt mindent szabad…
-
Ezt hogy érted?- vontam össze a szemöldökömet.
-
Majd meglátod- mosolygott sejtelmesen.
*
Ahhoz
képest, hogy azt mondtam először, hogy semmi szín alatt nem fogok részt venni
ezen a bulin, most ott álltam Gangnam egyik legnagyobb szórakozó helye előtt,
az EDEN előtt, és csodálkozva bámultam az épületre. Már sötét volt, 9 óra
is elmúlt, és az egész épület kivilágítva virított. Persze nem tűnt kívülről túl nagynak, így gondoltam, hogy a java rész a föld alatt van. Úgy tudtam, ezeken az
estéken, más be sem léphet az EDEN-be.
Tegnap
este együtt vacsoráztam a szüleimmel, és mikor mondtam neki, hogy végül
eljövök, és azt is megemlítettem, hogy Min Mi-vel, nagyon megörültek. Bár a
FOUR-ról nem meséltem, és azt sem árultam el, hogy az a fiú, akivel a múltkor
együtt sétáltam, az Henry volt, úgy tűnt, boldogok, amiért találtam egy kis
társaságot magamnak. És biztosítottak, hogy még több barátom lesz, ezután az
éjszaka után.
Én
ebben már kételkedtem, de ennek nem adtam hangot.
Taxival
jöttünk eddig, és miután az elhajtott, végképp úgy éreztem, hogy nincs több
menekülő útvonal.
-
Mehetünk?- nézett rám Min Mi, majd mikor bólintottam, megindult előttem. Rajta
egy vajszínű és barackvirágszínű közötti rövid ruha volt, hasonló színű magas
sarkúval, rajtam pedig egy fekete koktélruha, amit még pár nappal ezelőtt vettünk
közösen.
Előkerestem
a retikülömből a meghívót, mert már láttam, hogy mindenkinek a kezében van, aki
az ajtón belép.
Megszoktam
már otthon a bulizást, sosem vontam ki magam belőle. Csak akkor mindig nagy
társasággal mentünk, mindenkit ismertem közülük. most meg csak egyetlen embert
ismertem. De igyekeztem semmi rosszra gondolni, mikor odaadtam az ajtónál álló
biztonsági őrnek a kezébe a meghívót, aki bólintott, és beengedett.
Odabent
minden villózó fényben fürdött. A táncparketten volt a legsötétebb, a bárok és
ülőhelyek felé már kicsit világosabb. Fent is volt egy része a
szórakozóhelynek, átlagos bulikon az ott a VIP hely, de a mostani buli csak
VIP-eseknek volt, így erre most nem volt szükség.
Elég
hangosan szólt a zene, és rengetegen voltak bent. Vagyis többen, mint amennyire
számítottam. Tele volt a tánctér, ami amúgy hatalmas volt, és simán néztem volna bálteremnek is, és az ülőhelyek zömét is elfoglalták.
-
Gyere!- zökkentett ki Min Mi az ámuldozásból, majd a karomat megragadva kezdett
magam után húzni. A váratlan mozdulattól kis híján pofára estem a magas sarkamban, de időben visszaszereztem az egyensúlyomat.
Még
el sem értünk az ülőhelyekig, mikor két fiú elénk vágott, és az egyikük jó
szorosan magához ölelte Min Mi-t. Ők is koreaiak voltak. Aki megölelte
újdonsült barátnőmet, az egy festett szőke hajú, a másik, aki volt legalább 185
cm, természetes, barna haja volt.
-
Már mikor az ajtón bejöttél, akkor kiszúrtunk. Jó, hogy itt vagy!- mondta a
szőke, majd felém pillantott, és már szóra nyitotta a száját, mikor Min Mi
közbevágott.
-
Ő Mi Ah. Az anyja a GG üzlet vezetője. Ő meg zeneszerzőnek tanul. Mi Ah, ők a
barátaim. Ő Shi Woo- mutatott a jóképű szőkére- egy most felfutott színész. És
ő- mutatott, a magas barnára- Hyun Shik, Korea egyik sikeres vállalatának az
örököse.
-
Örülök, hogy találkoztunk!- nyújtottam mosolyogva a kezemet, mire ők megrázták.
Tény, hogy mindkettejük szeme elidőzött a dekoltázsomon, még ha nem is volt
olyan kivágott a ruha.
-
Gyertek- mondta Hyun Shik, és a derekamnál fogva tolt maga előtt- Keressünk
valami innivalót.
A
tömegben találtunk is egy szabad asztalt, ahová letelepedtünk, és a fiúk hoztak
nekünk valamilyen koktélt. Csak azt tudom, hogy színesnek színes volt. Míg csak
Min Mi-vel ketten voltunk, megkérdeztem, hogy a két fiú közül valamelyikkel is
van e valamilyen kapcsolata. De ő nevetve nemet intett. Azt mondta, olyanok,
mint a testvérei. Időközben körbenézve több embert is láttam, aki nem volt
keleti, és ez valamelyest megnyugtatott. Egyedüliként még furábban éreztem
volna magam.
A
két srác nagyon jófejnek bizonyult. Már rég nevettem annyit, és ez egy kicsit
jobb színben is tüntette fel Koreát és ezt az egész bulit. De valahogy mégis
azt éreztem, hogy nem vagyok idevaló.
Hyun Shik, aki 21 éves volt, nevetve mesélt valami botrányt, ami a múlt héten történt a cégnél, majd Shi Woo mesélte, hogy XY színésznőnek mennyire elrontották a plasztikáját. Én is nagyokat kacagtam rajtuk, majd ők kezdtek el engem faggatni az életemről, így én is elanekdotáztam nekik a magyar élet gyöngyszemeiről.
Hyun Shik, aki 21 éves volt, nevetve mesélt valami botrányt, ami a múlt héten történt a cégnél, majd Shi Woo mesélte, hogy XY színésznőnek mennyire elrontották a plasztikáját. Én is nagyokat kacagtam rajtuk, majd ők kezdtek el engem faggatni az életemről, így én is elanekdotáztam nekik a magyar élet gyöngyszemeiről.
-
Hozz nekem valamit Shi Woo- nyújtotta üres poharát Min Mi a fiú felé, mikor
befejeztem a történetet.
-
Neked is van két lábad, aranyom!- röhögött a fiú, mire a lány vállba öklözte.
-
Hagyd csak, hozok én-álltam fel, magam alól kitolva a széket, de nyilván túl
hirtelen mozdulat volt, mert azonnal nekem jött valaki hátulról.
-
A francba!- csattant a lányhang mögülem. Azonnal meg akartam fordulni, hogy
bocsánatot kérjek, de mihelyst megláttam, ki áll velem szembe, a torkomra
fagyott a szó. Nagyjából velem egy magas volt, hosszú, egyenes barna haja
kiengedve lógott le, csak kétoldalt volt felfogva. Vastagon festett szemek, és
olyan rövid ruha, ami nem sok teret hagyott a képzeletnek. Felvont orr, gúnyos
mosolyra álló száj… Lucy…
Igazából
még sosem találkoztam vele, csak a múltkor láttam a plázában. De Min Mi nem
szerette, és mivel én Min Mi barátja voltam, ezért alapértelmezetten szóba sem
jött, hogy haverkodjak vele. Na meg úgy tűnt, ő nincs híján a barátoknak, egy
nagy csapat lány vette körül, akik megütközve néztek rám, hogy mertem nekimenni
a szentecskéjüknek.
-
Hjá! –kiáltott rám a szupersztárocska- Figyelj oda hova lépsz! Majdnem
leöntöttem magam. Vagy csak így akarsz közelebb kerülni hozzám? Bocsi, de ma
nem adok autogramot!
Elhűlve
néztem rá. Tényleg összeillenek Shin-nel.
-
Kell a francnak az autogramod!- fakadtam ki, talán kicsit hangosabban is, mint
azt kellett volna, amiért még több ember nézett felénk. A hirtelen természetem
fog a sírba vinni. Legalábbis ha Lucy ölni tudott volna a szemével, már rég alulról
szagoltam volna az ibolyát… Hát ha anyám azt hitte, hogy én ilyen körökben
fogom kiélni a szociális életem…
-
Hogyan?- fújt egyet Lucy, majd felnevetett- Minek hiszed te magadat?
-
Miért?- gúnyolódtam- Te minek hiszed magadat, hogy csak így elállod az utam.
Menj már arrébb!
-
Te talán nem tudod ki vagyok?
-
Ó, dehogynem, tele van a képeddel az egész város, még a Google Earth-ön is
ezerszer visszavigyorogsz rám… Hogy a fenébe ne ismernélek… De nem érzem azt, hogy le
kéne borulnom előtted.
Erre
a lánynak elakadt a lélegzete, majd mivel úgy tűnt, nem tud visszavágni, csak
szikrázó szemmel, még egyszer felnevetett.
-
Már megyek is. Látom, kikkel barátkozol… Aki megelégszik a 3. osztállyal…- sziszegte, és közben a
tekintete gúnyosan Min Mi-re tévedt, aki hideg közönnyel nézett vissza rá. Én
meg mérgemben a maradék koktélom felé nyúltam, hogy a kis üdvöske képébe
borítsam, de a barátnőm váratlanul megragadta a kezemet, így a mozdulat abba
maradt. Némán nemet intett a fejével, mire visszafordultam Lucy-hez, és gúnyos
mosolyt erőltettem az arcomra.
-
Akkor élvezd te az 1. osztályt, helyettem is…
Erre
a lány már nem válaszolt, csak felszegett fejjel elvonult. Oké, azt hiszem
megjegyezték az arcomat, és a Lucy fanok első számú közellensége lettem.
-
Azt hiszem téged sem fog pizsipartira hívni ezután- vigyorgott Shi Woo, mikor a
társaság elvonult, n meg csöndben visszahuppantam a székemre.
-
Hogy lehet ilyen szemét? És ha ennyire szemét, akkor miért szeretik mégis
ennyien?- fakadtam ki.
-
Azért- dobta le magát mellém egy ismeretlen srác, és átkarolta a vállamat- mert
híres. És miért híres? Mert a médiában egy ártatlan, jólelkű oldalt mutat… Itt
semmi sem az, aminek tűnik… na meg persze az arca is plasztikáztatva van…
Értetlenül
néztem a koreai fiúra. Jóképű volt, (itt amúgy szinte mindenki) barna haja
lezserül a szemébe lógott, és szívdöglesztően mosolygott…
-
Te meg ki vagy?- kérdeztem végül. Erre lehervadt a vigyor, és a szemét tágra
nyitotta csodálkozásában.
-
Te nem tudod, ki vagyok?
Nemet
intettem a fejemmel, és várakozva néztem rá, hogy nyilván mindjárt elárulja. De
ő csak csóválta a fejét hitetlenkedésében.
-
Én ezt nem értem…- motyogta- Életemben először történt meg ez velem… Nem tudja
ki vagyok…
-
Elég a drámázásból Alex!- szólt végül a kelleténél kissé élesebb hangon Min Mi,
majd felém fordult- Ő Alex, a BTD főénekese. A BTD-ről már biztosan hallottál,
nemrég alakultak, és ők a FOUR legnagyobb vetélytársai. Ő pedig Kang Mi Ah-
mutatott rám- De most jobban tennéd, ha mennél, a többiek már biztosan várnak.
Nem
is burkoltan próbálta elhessegetni a srácot tőlünk, de úgy tűnt, annak
egyáltalán nincs kedve elmenni. És hiába próbáltam lerázni a kezét a vállamról,
az meg sem mozdult. Végül már tényleg kezdett kényelmetlenné válni a helyzet,
felálltam.
-
Szívok egy kis friss levegőt- mondtam. Alex mellettem szintén felpattant.
-
Kikísérlek- ajánlotta fel azonnal, és meg sem várva az ellenkezésemet,
megragadta a derekamat, és elkezdett húzni a tömegen keresztül.
-
Tudod, nagyon tetszett, ahogy az előbb visszaszóltál Lucy-nek. Olyan vagány
volt- súgta a fülembe útközben.
-
Ha ilyenekkel akarsz levenni a lábamról- súgtam vissza- akkor közlöm, hogy nem
jársz jó úton…
Erre
felnevetett, és még szorosabban ölelte át a derekamat. Nem lehettünk messze a
főbejárattól.
-
Menjünk a fenti erkélyhez.
-
Elég volt!- mondtam végül, és igyekeztem lesöpörni a kezét magamról- Engedj el!
Kezdett
tényleg nagyon elegem lenni a fiú rámenősségéből.
-
Ugyan már! Ne légy ilyen zabos!- szorított még jobban.
Ebben
a pillanatban egy kéz ragadta meg a másik karomat, és rántott ki az erős
szorításból, amitől nekiestem a megmentőm mellkasának.
-
Jól vagy?- hallottam a fejem felől egy ismerős hangot.
-
Henry?- néztem fel hirtelen. Tényleg a fiú volt, de a jól ismert mosoly helyett
most harag ült az arcán. De nem rám nézett így. Hanem Alexre. Mégis mit keres
itt? Ők nem járnak ide…
-
Ó, végre ti is idetoltátok a képeteket… mindannyian- nézett végül Henry háta
mögé is Alex. Ekkor vettem észre, hogy a szőke fiú mögött ott áll a FOUR
további három tagja. In Ho, Jae Hwa és Shin- Igaz is… kezdett már a buli
unalmas lenni nélkületek.
-
Mégis mit képzelsz magadról?- kiáltotta Henry a srác felé, és úgy tűnt, a következő
pillanatban neki is ront, de ekkor egy hideg hang szólalt meg.
-
Hagyd csak Henry- Shin felsőbbrendűsége most is kicsengett a szavaiból. De
Henry azonnal megállt, és kérdően nézett vissza a fiúra.
-
Te pedig- folytatta Shin, Alexnek címezve a szavait- Most lépj le, őt meg hagyd
békén- intett a fejével felém.
-
Ne hidd hogy sikerélményed lehet a csajnál- röhögött rá Alex- Szerintem azt sem
tudja, hogy ki vagy…
-
Csak hogy valaki téged nem ismer, az egy dolog…- vágott közbe Jae Hwa- Tudod… nem mindenki olyan ZS kategóriás, mint te!- csóválta a
fejemét. Erre feltűnt, hogy Shin szája vonallá préselődik, és dühösen pillant a barátja felé, de mintha csak egy pillanat lett volna, nem is voltam biztos benne, hogy megtörtént.
De mindenesetre úgy tűnt eléggé felbőszítette Alexet, aki mielőtt elsétált volna, szinte
vicsorogva rám nézett:
-
Még találkozunk, kislány!- majd eltűnt a tömegbe. Én pár pillanatig utánabámultam, majd megráztam magam, mintha ezzel az emlékét akartam volna eltüntetni.
-
Valahogy sejthettem volna… - hallottam a hátam mögül Shin gúnyos hangját-
Alighogy bejöttünk, kit látok meg? Csak te vagy ilyen, aki eljön egy bulira, és
azonnal bajba kerül… Mondd csak, otthon is volt, aki kimentsen…?
-
Hé!- fordultam meg, és még pont elkaptam a lábamra vetett elismerő pillantását-
Kimenteni? Nincs szükségem segítségre. Ezt is elintéztem volna.
-
Pont úgy néztél ki, mint aki a helyzet magaslatán van, miközben annak a
szemétnek a kezében vergődtél.
-
Lehet, hogy hagynotok kellett volna ott- néztem a többi fiú felé- Akkor Shin
most nem lenne ilyen frusztrált…
-
Hjá!- kiáltott rá a fiú, de a továbbiakat már nem tudta elmondani, mert valaki
elkiáltotta magát, és Shin nyakába vetette magát.
-
Oppa! Hát itt vagy! Hiányoztál!- Lucy semmivel nem összetéveszthető hangja csak
úgy búgot. Szinte dermedten néztem, ahogy a lány odahajol, hogy megcsókolja
Shint, de a fiú idegesen lerázta magáról a lányt, aki így sem távolodott el egy
centiméterrel sem tőle.
Én
jónak láttam lelépni, mielőtt még Lucy észrevesz, meg aztán nem akartam
végignézni, ahogy az álompár turbékol, így megragadtam Henry és Jae Hwa kezét
(In Ho időközben eltűnt valamerre) és magam után húztam őket.
-
Gyertek!- mondtam nekik- Ott vannak Min Mi-jék.
-
Min Mi?- csillant fel Henry szeme, majd azonnal előre is sietett. Jae Hwa
mosolyogva rám nézett.
-
Amúgy semmi bajod?- nyilván az Alexes esetre gondolt.
-
Jól vagyok… Ti hogy kerültök ide?- kérdeztem azt, ami már egy ideje nem hagyott
nyugodni.
-
Henry hozta szóba, hogy milyen jó lenne egyszer eljönni… Mondta, hogy téged is
meghívtak. Aztán végül Shin rábólintott.
-
Furcsa, hogy tőle függtök… ingattam a fejem.
-
Ez nem függés!- mosolygott- Ez bizalom. Shin még sosem javasolt olyat, amit
később megbántunk volna.
-
Hát persze…- motyogtam.
-
De… Már mondani akartam,- csillant fel a szeme- hogy irtó csinos vagy- vetette
rám a meleg, barna tekintetét, amitől elpirultam. Még jó, hogy sötét volt. Ő
nem volt olyan nyomulós, mint Alex, és igazából már ismertem is, így ezt bóknak
vettem.
-
Köszönöm. Te sem nézel ki rosszul. Mondjuk te szinte mindig jól nézel ki,
szóval most csak az átlagos szinted éred el- nevettem rá.
-
Ó, ez egy bók volt?- vonta fel a szemöldökét- Az első pozitív hozzászólásod…
mondjuk ahogy a felsőtestemet pásztáztad végig, mikor először találkoztunk, az
sem volt semmi…- ekkor azonban tarkón vágtam, így nem tudta befejezni a
mondatát, és röhögve elhallgatott.
-
Menj csak előre!- mondtam neki- Elmegyek a mosdóba, majd aztán csatlakozok
hozzátok!
-
Vigyázz magadra, rád ne vesse magát valaki útközben- majd intett, és elsietett
Min Mi-ék irányába. Igazából, rájöttem, hogy Jae Hwa nagyon aranyos srác,
még ha nagyon menőnek is mutatja magát.
Úgy
rémlett, hogy láttam egy lépcső lefelé az alagsorban, és arra volt írva a mosdó
is. Meg akartam mosni a kezem, hogy azzal is lehűljek egy kicsit.
A
folyosón nem voltak túl sokan, pár ember lézengett. Volt pár ajtó, amire semmi
nem volt írva, volt, amire fehér papír volt kifüggesztve, különféle szövegekkel. Majd megtaláltam a női mosdót. Vagy 10 percig engedtem a kezemre
a hideg vizet, olyan jól esett. Eddig ez a buli nem olyan volt, mint amilyenre
számítottam. Itt a lényeg az volt, hogy a gazdag fiatalok fitogtassák a
ruhájukat, a bunkóságukat, azt, hogy hány nőt/pasit tudnak felszedni egy
éjszaka alatt. Ismertem én az ilyet jól, otthonról, de nem számítottam arra,
hogy a felső 10000 buliján is ugyanez megy. Mikor végre elzártam a csapot, és
belenéztem a tükörbe, próbáltam mosolyogni. Ezt megtanultam már a gazdagak
világáról. Addig amíg úgy teszel, mintha semmi baj nem lenne, addig a többiek
is azt hiszik, hogy te 100%-ig boldog vagy. Persze mindenki ezt csinálja.
Hisz
a pénz nem boldogít. De egy Mercedes-ben kényelmesebb sírni, mint az utcán…
Kiléptem
vissza a folyosóra, és elindultam visszafelé. De mikor megláttam ki jön szembe,
kis híján visszafordultam. Alex volt az, pár barátjával… talán a banda
tagokkal. Még nem vettek észre, elég messze voltak, én meg jobbra balra
tekintgettem, hogy lehetséges búvóhelyeket keressek. Nem sok időm maradt
gondolkozni, mert egy kar nyúlt ki az egyik ajtómélyedés mögül, és magához
rántott, a szám elé téve a kezét.
Megállt
az ereimben a vér. Elkezdtem vergődni az erős karokban. Engem bizony nem fognak
eladni a szervkereskedők! De nem igazán tudtam megmozdulni sem. Erősen
tartottak, de mikor így sem nyugodtam meg, egy hang suttogott a fülembe.
-
Nyughass már!
Shin?-
futott át az agyamon, és abbahagytam a vergődést, mire ő is lazított a
szorításon, így hátranézve megláthattam az arcát, közel az enyémhez. Még magas
sarkúban is alacsonyabb voltam nála egy fél fejjel. Nagyon idegesített hogy
magához szorít, és így érzem milyen izmos a felsőteste.
-
Mi a franc?- kérdeztem tőle, de a szája elé tette az egyik ujját, majd
kikémlelt a folyosóra, nyilván egyre közelebb értek, mert a karomat megragadva
berántott a félig nyitott ajtón. Odabent sötét volt, és még sötétebb lett,
miután Shin benyomta mögöttünk az ajtót.
-
Neked elment az eszed?- kiáltottam rá. Nem értettem, hogy mi baja van.
-
Maradj már csöndben!- szólt rám ingerülten, és az ajtóhoz közel lépett. Alexék
ekkor sétáltak el az ajtó előtt.
-
…és már pont el akartam vinni a kislányt, mikor azok az idióták megjelentek.
Már csak ők kellettek ide!- hallottam Alex hangját.
-
Azonnal el kellett volna jönnöd, miért álltál le vitázni?- kérdezte egy másik
hang, mire mintha megálltak volna.
-
Hát csinos volt a csaj… egy próbát megért visszaszerezni. Elszórakoztathatott
volna. Ritkán találni ilyen jó testű, nyugati, odaadó lányokat.
Összeszorítottam
a fogam. Odaadó? Ezek rólam beszélnek?
-
Majd ha híresebbek leszünk, mint a FOUR, a lány egészen biztosan visszatér még
hozzád!- röhögött egy másik, majd a hangok távolodni kezdtek.
Mikor
már egyáltalán nem hallottam őket, akkor a falba vertem. Shin meg kitapogatta a
falon a villanykacsolót, mire a kis szoba, amiről most kiderült, hogy egy
takarító szertár, fénybe borult. A számat rágva huppantam le egy felfordított
vödörre.
-
Ezért? Ezért gondoltad te is azt…- motyogtam, mire Shin a falnak dőlve felvonta
a szemöldökét.
-
Miről beszélsz?
-
A nyugati lányok szerintetek ekkora ribancok?- csattantam fel- Szerintetek
minden nyugati lány benne van az egy éjszakás kalandokba, bárkivel, és bárhol?
Hidd el, nincsenek többen ott, ahonnan én jövök, mint itt. Te is azt gondoltad
először, hogy azért követlek, mert imádlak, és rád akarok mászni… miért?-
kiáltottam rá.
-
Látom leesett- húzta a száját gúnyos vigyorra.
-
Micsoda?- kérdeztem zavartan.
-
Hogy milyen érzés az, ha tévesen megítélnek.
Na
tessék, még nekiáll itt magára vonatkoztatni. Lehet, hogy igaza volt, de én nem
akartam vele ezt megtárgyalni.
-
Tudod mit?- álltam fel- Nincs kedvem ezt veled megbeszélni, és arra sem vagyok
kíváncsi, hogy mit kerestél itt, és miért rángattál be ide. De most elmegyek-
az ajtóhoz léptem, de nem volt rajta kilincs. Biztosan tolni kell- gondoltam,
de az ajtó egy tapodtat sem mozdult.
-
Engedj ki- szóltam hátra a fiúnak.
-
Még egy ajtót sem tudsz kinyitni?- nevetett, majd az ajtóhoz lépve tolni
kezdte. De az ajtó ezúttal sem mozdult meg. Majd hirtelen mintha a felismerés
suhant volna át az arcán.
-
Szóval ezért volt kiírva, hogy ne zárjuk be az ajtót!- mondta, kissé zavarban.
Erre nekem is eszembe jutott. Kerestem a mosdót, de erre az ajtóra csak annyi
volt kiírva, hogy ’ne zárd be’. Nem értettem miért. De már leesett. Az ajtót ha
becsukod, akkor csak kulccsal lehet kinyitni…
Egy
raktárba lettem zárva Korea legnagyobb sztárjával… francba.
Francba...... nekem nem lesz ekkora mákom :D :D
VálaszTörlésHát... azt hiszem sokan szeretnének ilyen "szerencsétlenséget" :)
Törlés