9. fejezet

9. fejezet

Egy reggeli viszontagságai…

- De mégis… mi történt?- kérdezte Min Mi, mikor Jae Hwa-val végre megtaláltuk. Kiderült, hogy már egy ideje kerestek engem. Mivel azt mondtam, hogy a mosdóba megyek, azt hitték, ez nem lehet több pár percnél. Mikor fél óra múlva sem jelentem meg, akkor kezdtek el keresni. Ők nem gondolták volna, hogy az alagsorba mentem, így mindenhol kerestek, csak ott nem. És Min Mi-n láttam, hogy a végére már tényleg elég ideges lehetett.

- Shinnel volt- jegyezte meg a hátam mögött JaeHwa. Én csúnyán néztem rá. Nem ezzel akartam kezdeni. Így az egészet más színben tünteti fel. A fiú értette a tekintetemet, így feltartotta a kezét- Oké, megyek, megkeresem a másik szerencsétlent!- majd elsétált.

Mikor eltűnt a szemünk előtt Min Mi erősen megragadta a karom, és gyanakodva nézett rám.

- Hé! Mennyit ittál? Shinnel?

- Ez nem az… - ráztam a fejem. Majd elmeséltem neki, hogyan történt az egész. A lány összehúzott szemmel figyelte amit mondok, majd az arca megenyhült.

- Te tényleg szerencsétlen vagy!- mosolyodott el.- De tényleg nem történt semmi? Shin azért tud rámenős is lenni a lányoknál… ha épp egy futó kapcsolatra vágyik…

A gyomromba erős rántást éreztem. Kihagytam a történetből azokat a részeket, mikor egy kicsit közel kerültem a sráchoz. Nem volt kedvem részletezni, hogyan zárt a karjaiba, és én milyen készségesen bújtam hozzá.

Visszagondolva megborzongtam. Ez nem én voltam. Még bulikba sem, ha ittam, azért tartottam magam. Büszke is voltam arra, hogy milyen megközelíthetetlen voltam.

Shin pedig… egy pillanat alatt lerombolta a falamat. Bár szokatlanul nyílt volt... sok mindent mondott, amire nem számítottam. És azt mondta, jól éneklem… és mikor mosolygott, akkor szinte elolvadtam. És az izmos mellkasa… és az illata…

- Mi Ah…- rázott meg Min Mi- Ennyit kell gondolkozni a válaszon? Ugye nem…

- Dehogy!- vágtam közbe- Már mondtam, Shin egy utálatos alak. Alig bírtam ki vele. Folyamatosan bunkó, ráadásul én másba vagyok szerelmes… mihelyst hazamegyek, mert ugye hazamegyek, összejövünk, összeházasodunk, gyerekeink lesznek, mi meg LA-ben fogunk élni…- gondolatban máris Marc-al voltam.

- Jó ezt hallani… hogy végre valaki ezt nem velem tervezi. De szerinted ez a bizonyos valaki el fog viselni téged egész életen át?- Shin hangja mögöttem megrémített. Mindent hallott? Épp az előbb mondtam, hogy utálatos alak… Égett a fejem, de felszegett állal ránéztem.

- Igen. Ha nem kéne itt lennem, már rég együtt lennénk. Mivel szeret engem- nem győztem eléggé kihangsúlyozni, bár fogalmam sincs, hogy miért volt ez olyan fontos.

- Ez remek…- úgy tűnt gyerekesnek tart- Akkor menj haza, és éljetek együtt boldogan. Ó, még valami- egészen közel hajolt, hogy csak én halljam- Szerinted hűséges tudnál lenni hozzá? Nem úgy tűnik… még egy utálatos alak karjaiba is odadobod magad.

Legszívesebben pofon vágtam volna. De nem tettem.

- Igaz is… - suttogtam vissza- És ki az, akit ha a csaja ejt, akkor egy másik lányt ölelget?

- Ó, én egy szóval sem mondtam, hogy becsületes vagyok… én… egy bunkó, utálatos alak vagyok!- majd elhúzódott tőlem, és Min Mi-re mosolygott, aki összehúzott szemmel méregetett minket.

- Csak azért jöttem- mondta a lánynak- Mert mi Jae Hwa-val és In Ho-val lelépünk. Henry marad egy kicsit még, majd veletek megy el.

Nem is figyeltem, hogy mit mond a továbbiakban. Dúlt bennem a harag… a harag magammal szemben, hogy egy pillanatig is azt hittem, hogy Shin nem olyan rémes. Pedig ő volt maga az ördög. Én meg hagytam, hogy kicsússzon a kezemből az irányítás, és még jól is éreztem magam...

Szó nélkül hátat fordítottam, és elsétáltam. Éjfél már rég elmúlt, de még mindig rengetegen voltak a tánctéren. Ahogy kóvályogtam az emberek között, egyszer csak valaki hangosan a nevemet mondta, és integetett felém.

Henry… akaratlanul is elmosolyodtam, és odasiettem hozzá.

- Te bolond!- kezdte köszönés nélkül- Ha fiú lennél, most jól fejbe vágnálak... egy vasalóval. Tudod, hogy aggódtam… Te pedig Shin-nel vagy…- nem értettem ugyan, hogy miért éppen egy vasalóval ütne fejbe, de elkönyveltem Henry rejtett agressziójának, és már tovább is léptem.

- Ne kezd te is, kérlek!- mosolyogtam rá- Legalább te ne!

- Oké!- mosolyodott el- hát, nem úgy alakult a buli, ahogy kellett volna.

- Hé, amiben én benne vagyok, az tuti nem alakul átlagosan- vigyorodtam el. Henry képes volt felvidítani, pusztán egy mondatával. Furcsa energiát sugárzott magából. Ezért szerettem mellette lenni. Főleg most éreztem hálát, hogy tudtam, milyen gyerekkora volt. De nem hoztam szóba. Nyilván ezért nem mondta ő sem.

- Akarsz még maradni? Vagy menjünk haza?- kérdezte.

- Menjünk haza. Nézzünk valami filmet, közben együnk popcorn-t és röhögjünk a cseppet sem vicces poénokon- mondtam azonnal. Mert tudtam, hogy otthon ezt csinálnám.

- Oké!- csillant fel a szeme- De én választok filmet!- majd meg sem várva, hogy meglepődjek a reakcióján, már maga után is húzott. Összeszedtük Min Mi-t aki szintén minket keresett, majd a cuccunkat felkapva kisiettünk az épületből. Viszlát Bright Night!

*

Úgy döntöttünk, hogy nálam filmezünk. Miközben a taxiban utaztunk, azon gondolkoztam, hogy milyen irreális a helyzet. Korea két hírességével együtt, teljesen megkönnyebbülve hagyjuk ott a bulit, hogy egy idióta filmet nézzünk, amin nem kell mást, csak röhögni. Csináltam már ilyet otthon, de ott a barátaimmal. Nem sztárokkal. Bár jobban belegondolva, ezek a sztárok a barátaim lettek.

Míg a taxiban ültünk, beláttam, hogy Jae Hwa-nak igaza van. Ha a két testvért összezárják, annak nem lesz jó vége. Azzal szórakoztak, hogy ki tud viccesebb mondatokat kikiabálni az ablakon japánul, és egyéb furcsa nyelveken… én nem értettem egy kukkot sem, csak azt, amikor egy jó hangos NARUTOOOO! hagyta el Henry száját, Min Mi meg valamilyen Arigato-t mondott, de egészen biztos voltam benne, hogy egy pár mondat francia, orosz és német nyelven volt.

 Igazán jól szórakoztam. Egészen addig, míg nem biztattak, hogy kiabáljak ki valamit magyarul, azt úgysem érti itt senki. Először persze elhárítottam, de aztán kikiabáltam a lehúzott ablakon, hogy: „Most már visszasírom a gulyást, amit te készítettél nekem, nagyi!”

Ők értetlenül néztek rám, mire megvontam a vállam. Igen, érdekes egy nyelv a magyar.

Mikor felértünk a lakásomba, Min Mi ledobta magát a kanapéra, Henry átszaladt egy filmért, és popcorn-ért, (sajnos én nem voltam felkészülve az ilyen esetekre).

Még el sem kezdtük nézni a filmet, már fájt a hasam a nevetéstől. Min Mi és Henry próbálta túltenni a másikat abban, hogy ki tudja úgy feldobni a popcornt, hogy utána elkapja a szájával. Hát a lány a szemébe dobta, és csípett neki, a srácnak meg kipattant a szájából. Bár ezzel ő kinevezte magát győztesnek. Végül rám parancsoltak, hogy én is csináljam meg. Mert csak úgy igazságos a játék. Én ilyet 14 éves korom óta nem csináltam, de akkor profi voltam belőle. Így még most is simán beletaláltam a számba.

Min Mi elismerően nézett rám. Henry meg kijelentette:

- Csaltál! Ez így nem igazságos.

- Miért?- néztem rá tágra nyílt szemmel.

- Te alacsonyabb vagy!- erre ismét felnevettem. Mintha a kettőnek lenne bármi köze is egymáshoz. Lassan elkezdtük nézni a filmet. De nem is azon nevettem már, amiről szólt, hanem a két testvér közbeszólásain. Külön külön sem voltak teljesen átlagosak, de ha együtt voltak… mintha 12 évesek lettek volna… igaz is, gyerekkorukban nem igazán lehettek együtt. Erre a gondolatra elkomorultam. De ahhoz képest ami történt, semmi jelét nem adták annak, hogy nehéz gyerekkoruk lett volna. Sokkal erősebbek voltak, mint én az valaha is lehetnék… Igazából mindhármunknak gondok voltak a szüleivel. Erre most jöttem rá. De csak én voltam az hármunk között, aki nyavalygott, hogy ott van, ahol épp. Megfogadtam, hogy már egy rossz szót sem fogok szólni Koreára. De azt is tudtam, hogy nem maradhatok itt. Ez nem az én világom. Én nem tartozom ide.

Elkergettem ezeket a gondolatokat, és inkább a filmre fordítottam a tekintetem. Épp egy olyan nő volt színen, aki álszent, számító, és meg akarta szerezni a férfit.

- Pont olyan, mint Lucy- húzta a száját Henry, majd elkezdte utánozni az említett lány hangját- Annyira ártatlan vagyok, Shin, kérlek, vegyél feleségül…

Ezen elkezdtünk a hasunkat fogva nevetni. Henry tehetséges volt a színészkedésbe.

- Persze édesem, csak előtte még belövöm a hajamat!- utánozta ezúttal Min Mi Shin hangját.

Egyre jobban kacagtunk. De aztán eszembe jutott, amit mondott Shin: Lucy-vel volt, csak a csaj megsértődött rá valamiért. Hogy mit csináltak az alagsorba, arra inkább nem voltam kíváncsi. De hogy utána én hogyan voltam képes…. Hát ez szuper! Már megint itt tartok. Egyszerűen képtelen voltam száműzni a fejemből azt az érzést, amit úgy hívtak, hogy…. szégyen?

De megráztam a fejem, és a figyelmem teljesen a barátaimnak szenteltem. Ez így helyes.

Egész este röhögtünk, majd kirángattam az ágyakból a szivacsot, és a nappali közepére dobtam őket, ágyneművel együtt. Késő volt már, ilyenkor nem engedtem volna Min Mi-t hazamenni, és Henry is úgy döntött, hogy marad az éjszakára. Mikor egymás mellett hevertünk mindhárman a szivacson, még mindig rázott a nevetés tőlük. Mikor Min Mi kérdőn rám nézett (ő aludt középen), én csak egy szót mondtam, azt is magyarul, mielőtt végre elaludtam volna:

- Köszönöm!

*

Álmomban Shin-nel voltam ismét a raktárban. Kiabált velem, amiért nem tettem szín szerinti sorrendbe a vegyszereket.

- Olyan béna vagy! Komolyan, minek jöttél ide egyáltalán?- kiáltott rám.

- Te zártál ide be!- mondtam neki.

- Addig nem mész innen ki, míg meg nem változtatod a véleményed!- lépett nagyon közel hozzám, hogy éreztem a leheletét az arcomon.

- A véleményemet?- kérdeztem félve.

- Addig amíg utálsz, addig nem jutunk semmire- suttogta a gúnyos vigyorával.

- Én utállak… mindig utálni foglak, Shin…- kiáltottam a lehető legindulatosabban.

- Tényleg utálsz?- kérdezte. De ezúttal a hangja okkal élethűbb volt, és mintha közelebbről jött volna.

- Nagyon, nagyon…- majd hirtelen kipattant a szemem, és belehunyorogtam… Shin szembe. Nem az álombelibe... hanem az igaziéba.

Jó pár másodpercig csak bámultam, majd hirtelen felpattantam a matracról. Kis híján le is fejeltem a srácot, de még időben arrébb húzódott.

- Te… te mit keresel a lakásomban?- kiáltottam hisztérikusan.

- Édesem, be kéne zárnod az ajtót, ha azt akarnád, hogy ne jöjjenek be!- a hangja merő gúny volt. A fenébe! Nem zártam volna be?

- Henry-ért jöttem- folytatta, mire oldalra néztem, és láttam, hogy Min Mi és a bátyja érdeklődve figyel minket. Henry nevetve, a húga meg gyanakodva.

- Akkor vidd!- förmedtem rá zavaromban.

- Pont azon voltam, csak aztán hallottam, ahogy hozzám beszélsz… álmodban… ilyen mély benyomást tettem?

Mérgemben hozzávágtam az egyik díszpárnát, de könnyen kitért előle, és felnevetett.

Tudtam, hogy a fejem vérvörös. Hangosan mondtam volna ki az utolsó mondatokat?

De a fiú nem várta meg, hogy visszavágjak. Felállt mellőlem, és intett Henry-nek.

- Menjünk! Elugrunk reggelizni, mielőtt megyünk a DS-hez. Min Mi, te is jössz?

- Ha jön Mi Ah is- vonta meg a vállát a lány.

- Igaz. Tegnap ő hívott meg minket- helyeselt Henry is- Most mi hívjuk meg őt reggelizni. Jössz, csajszi?- kacsintott rám.

- Azt hiszem van valaki a szobába, aki nem szívesen látna engem ott- mosolyogtam rá Shin-re. Ő csak összeszorította a száját, és pár másodpercig csak nézett rám, majd felsóhajtott.

- Ha Henry ragaszkodik hozzád…- legyintett.

- Látod?- csillant fel a göndör fiú szeme- Shin is szeret téged!

Ettől hirtelen nekem is, és az említett fiúnak is köhögő görcsünk támadt.

- Azt kötve hiszem- röhögtem fel.

- Persze, ez így van Henry!- bólogatott a srác is- Holnap el is veszem feleségül…

- Bolondok- rázták a fejüket egyszerre a testvérek. Majd összenéztek, és szemmel láthatóan pontosan tudták, hogy a másik mire gondol.

- Na jó!- vetett véget ennek Shin- Akkor jöjjön mindenki!

*

Mikor a fiúk kimentek a szobából Min Mi rám szegezte a tekintetét.

- Tudod, néha az az érzésem, hogy közted és Shin között történt valami- szólt vádlón.

- Semmi sem történt…- motyogtam- csak…

- Csak…?- kérdezett sürgetően a lány. Végül feladtam az ellenállást, és miközben felöltöztünk ( én egy rövidnacit és egy kapucnis pólót, barátnőm meg kapott tőlem kölcsön ruhát), elmeséltem neki a tegnap esti raktáras incidenst.

- Csak ennyi?

- Csak ennyi? Ez épp elég!- értetlenkedtem.

- Ez semmiség. Azon csodálkoztam volna, ha azt mondod, azonnal ellökted magadtól… Az igazság az, hogy Shin akkor lesz bunkó a lányokkal, mikor azok már teljesen függnek tőle. Addig teljesen azon van, hogy meghódítsa őket. Ez általában nem sok idő, tekintve a bájos énjét. De miután valamelyik lány azt mondja Shin-nek, hogy szereti, akkor a srác a képébe nevet, és bunkó lesz… És veled kifejezetten gonosz tud lenni… ezért hittem azt, hogy már történt ott valami más is.

- Ilyen sosem fog történni!

- Hát persze- bólogatott, de a szája sarkában mosoly bujkált- A doramákban az ilyen emberek mindig…

- Ez nem egy dorama… hanem az életem.

- Oké, nagyokos, értettem. Majd meglátod…- az utóbbit már csak az orra alatt motyogta, de meghallottam.

A fiúk már lent vártak a földszinten. Mindannyian menő napszemüvegbe, menő ruhában.

- Nézd, ott van 4 James Bond!- mutattam feléjük. Min Mi meg mellettem kuncogott, és azonnal az öccséhez sietett, mert valamiért éppen bokán akarta rúgni. Biztos megvolt az oka…

- Kiheverted már a tegnap estét?- ölelte át a vállamat Jae Hwa.

- Persze!- mosolyogtam rá.

- Hallottam mi történt tegnap! Te tényleg elég szerencsétlen vagy!- nevetett rám In Ho. Én meg elcsodálkoztam, hogy hozzám szólt. Eddig nem úgy tűnt, mintha bármilyen figyelmet is fordítana rám.

- Mi az?- kérdezte, látva, hogy bámulok rá.

- Semmi… csak… te tudsz beszélni!- csóváltam a fejem, még mindig a hatása alatt. Mellettem JaeHwa felnevetett. In Ho meg tágra nyílt szemmel nézett rám, majd ő is mosolyra húzta a száját, és beleborzolt a kiengedett hajamba. Én automatikusan rácsaptam a kezére.

- Menjünk már!- kiáltotta oda nekünk Min Mi, mire mi elindultunk kifelé az ajtón.

Útközben Jae Hwa mesélt az új koreográfiájukról, amiben van egy nagyon nehéz mozdulat, amiben mindig összegabalyodik a lába. A szememmel Shin-t kerestem, aki nem sokkal mögöttünk telefonált valakivel. Majd dühösen zsebre vágta a telefont, és mikor felnézett, találkozott a tekintetünk. Beszélnem kellett vele, így kicsit lemaradtam a többiektől.

- Mit szeretnél?- kérdezte a fiú rosszkedvűen.

- Csak… - motyogtam- A tegnapot… felejtsük el.

- Ezt már megbeszéltük. Nekem nem dicsőség, te szégyelled… ráadásul azonnal egy másik férfi karjaiba is belevetődtél... az látványosabb volt. Inkább amiatt aggódj.

- Hjá!- kiáltottam rá- Miért vagy velem ilyen?

- Nem szeretem azokat, akik utálnak engem. Figyelj kislány! Nem én leszek az, aki…

Azonban nem tudta befejezni a mondatot, mert egy éles kiáltás hangzott fel.

- A FOUR!- a hangos lányhang bezengte az egész utcát, mire minden járókelő felénk fordult. Pár lelkes kiscsaj felénk futott, mások a mobiljukat kapták elő, hogy lefotózzák őket.

- Francba…- szűrte a fogai között Shin, és egy gyors mozdulattal a fejemre húzta a kapucnimat. És a kezemet megragadva, azonnal a másik irányba kezdett húzni- Siess már!- szólt hátra nekem idegesen.

- Shin oppa!- visították páran, majd mintha azt is hallottam volna, hogy Lucy nevét mondják.

Shin behúzott egy kisebb bekötőútra és ott kezdett el rohanni, maga után húzva engem. Nem tudom mennyit futhattunk, de már kezdtem kifáradni. Hátra pillantva láttam, hogy már kezdenek lemaradni a rajongók, majd Shin egy váratlan mozdulattal berántott egy ruhaboltba. Turkálónak tűnt, egy idős bácsi ült a kassza mögött, aki az ajtó csilingelésére felnézett, de pár másodperc múlva ismét belemerült a képregényébe.

Bent a fiú a falnak támasztotta a hátát, és nagyokat lélegzett. Nyilván nem volt egyszerű maga után vonszolnia.

- Mi a fene volt ez?- kérdeztem döbbenten- Miért kellett…

- Veled ellentétben- nézet mélyen a szememben- Itt sokan vannak akik szeretnek. És ha azt látnák, hogy Shin oppa- ennél a két szónál a hangja kicsit megcsuklott a feltörő nevetéstől- egy teljesen hétköznapi lánnyal sétálgat, akik akár ők is lehetnének, mit gondolsz, életben hagynának?

- Ilyen súlyos a helyzet? - nyitottam nagyra a szemem.

- Erre felé vannak elvetemült rajongók is! Ezért volt felelőtlenség téged is hívni…

- Te ne aggódj miattam- legyintettem.

- Ki a fene aggódik érted? A saját hírnevem miatt aggódom…- horkantott fel gunyorosan.

- Ez jellemző rád… Akkor menj, és védd meg a hírneved!- intettem neki.

- Már késő… meg amúgy is, minek nézel engem? Csak úgy itt hagynálak? Azt sem tudod, hol vagy…

- Megkérdezném…

- Figyelj, ez a banda figyelmetlenségéből történt. És ami a banda baja, az az én bajom is.

- Shin, ez nem egy dráma- suttogtam, mert láttam, hogy az idős eladó ismét érdeklődve figyel minket- Menj nyugodtan…

- Nem tehetem- vigyorgott rám, de nem tudtam a tekintetéből semmit sem kiolvasni- Azt ígérték, hogy meghívnak reggelire… addig nem engedhetlek el, míg nem ettél…

Meg sem várva az ellenkezésemet, húzott maga után, ki a boltból.

- Élvezed, hogy rángatsz, szupersztár?- csattantam fel, mire észbe kapott, és elengedte a kezem. Jobbnak láttam követni, kíváncsi voltam, hogy mire megy ki a játék.

Nemsokára kiértünk egy forgalmasabb útra, ahol Shin leintett egy taxit.

Gyorsan beültünk, majd Shin megmondta a címet.

Már épp felé fordultam, hogy valamit a fejéhez vágjak, mikor megcsörrent a telefonja.

- Igen Jae Hwa?- vette fel. Egy rövid ideig csend- Igen, megvagyunk. Itt van velem. Nem. Taxiban. A neten? Hogyan?

Lecsapta a telefont, majd azonnal elkezdett rajta pötyögni. Majd megállt a keze a levegőben, és az üléshez csapta a telefont, majd a tenyerébe temette az arcát. Ijesztő volt, és szinte tapintható a feszültsége.

 A kíváncsiság erősebb volt, mint a jó illem, így felemeltem a telefonját, és a kijelzőre néztem. Elállt a lélegzetem. A képen ott voltam Shin-nel kézen fogva, amint épp futottunk el. A kapucni eltakarta az arcom, csak az egyenes, hajam lógott ki.

De ami a legérdekesebb volt, az alatta lévő cím: Shin és Lucy bizonyítottan együtt járnak.

Hogy én? Mint Lucy? Ez őrület… de azt nem értettem, hogy ettől a srác miért akadt ki.

- Hé, és ezzel mi a baj? Lucy nem egy átlagos lány… hanem szintén egy sztár. Ráadásul a DS-től. Ez ellen a kapcsolat ellen senki nem szólna. Ráadásul úgy tűnt, hogy amúgy is együtt vagytok.

- Úgy tűnt?- vágott a szavamba- Elárulom, hogy én és Lucy… ilyen nem létezik. Sem most, sem a múltban.

- De a bulin…

- Az Lucy… ő akaszkodik rám. A legutóbb már éppen sikerült lekoptatnom… de ez a hír…- reménytelenül nézett ki az ablakon. Nocsak, a nagy Shin is sebezhető…

A taxi lefékezett, mire a fiú fizetett neki, és kipattant a kocsiból. Én után siettem.

- Figyelj, ha ez zavar, akkor én megmondom bárkinek, hogy az én voltam, és nem Lucy- dobtam félre a büszkeségem egy pillanatra. Nem akartam azt, hogy miattam kerüljön kellemetlen helyzetbe akárki, legyen az a szent és sérthetetlen Shin is akár.

- Azzal csak rontanál a helyzeten- csóválta a fejét a fiú- Téged sem bírlak jobban, mint a másikat, hogy hírbe hozzanak veled- vigyorodott el ismét gúnyosan.

- Bunkó...- motyogtam, majd követtem. Majd leesett az állam, mikor megláttam, hol vagyunk. A DS Entertainment előtt. A nagy, modern épület szinte még így kis kiemelkedett a többi épület közül, holott azok sem voltak kispályások. Megtorpantam, mire Shin gúnyolódva nézett rám.

- Gyere már! Mondtam, hogy meghívlak reggelizni!

- Oda, be?- hitetlenkedtem. Olyannak tűnt ez az egész, mint egy tiltott város.

- Igen, gyere, mielőtt még itt is ránk szállnak!

Szaporábban szedtem a lábamat, és végre bejutottunk a nagy forgóajtón keresztül. Odabent hűvösebb volt, ami jólesett a nyári kánikulában. szinte elcsúsztattam a márványpadlón, annyira sima volt, és tiszta. Csak páran voltak az előcsarnokban, azok kíváncsian bámultak ránk.

 Shin intett, hogy kövessem. Az ajtóval szemben volt egy lépcső felfelé, az emeleti szintekre, lent meg irodák… és egy büfé. Oda mentünk be. Szerencsére üres volt, csak a pult mögött álló fiatal fiú nézett rám érdeklődve. Nyilván a sztárokat megszokta már, én voltam az új. A falakon a DS által szponzorált idolok voltak kirakva plakátokon, többek között a FOUR is. Maga a helység nem volt nagy, mégis otthonosabb volt, mint az egész épület, nem volt olyan nagyképűen hivalkodó.

- Mit szeretnél?- fordult felém Shin. Én csak egy pillantást vetettem a kínálatra, mikor rávágtam:

- Hamburgert!

- Fő az egészség- gúnyolódott a fiú, majd a pulthoz ment, hogy kérjen nekem. A büfés fiú gyorsan megcsinálta, de egyszer hallottam, amint Shin rászólt, hogy „ne bámuld már, nem olyan jó csaj!”

Ettől elmosolyodtam. Fogalmam sincs, miért.

- Na, tessék!- nyújtotta felém a hamburgert a fiú, és leült mellém az egyik asztalhoz.

- Köszönöm!- mosolyogtam, és azonnal bele is haraptam a meleg csodába, és ahogy megéreztem a semmivel össze nem keverhető ízt, lehunytam a szemem. De hamar eszembe jutott, hogy kivel vagyok, így próbáltam normálisan enni.

- Ezek után nem mondhatsz rám semmi rosszat- mondta Shin, és hátradőlt a széken, nyilván, hogy a gondolataiba mélyedjen..

- Mi vagyok én, kutya? Hogy ha kaját adsz, akkor már jóba is leszünk?- erre felnevetett- Mindenesetre köszönöm…- motyogtam.

- Már megköszönted- vonta fel a szemöldökét.

- Nem a kaját. Hanem a korábbit.

- Ó, az! Majd jössz nekem egyel! Most pedig töröld le az arcod, mert totál szószos… hogy tudsz így enni?- nevetett szánakozva.

- Shin?- hallatszott hirtelen a büfé ajtajából egy mély hang. Odanéztem, és egy tiszteletet parancsoló negyvenes férfit láttam. Felismertem képekről, ő volt a DS Entertainment vezetője.

- Jó napot!- hajtotta meg a fejét Shin mosolyogva.

- Mi ez az egész? Lucy-vel… Miért így kell nyilvánosságra hozni a dolgokat? Lehetne rendesen is. Elvégre már pletykálták… Na jó, ezt majd megbeszéljük, ha mindketten itt vagytok. De ami sürgősebb, hogy ezek után biztosan meg kell csinálnod a közös albumot vele. Muszáj a népnek valamit mutatni belőletek. Szóval írjatok közösen egy dalt. Még a héten. Rendben?

- Közösen? Lucy-vel?- csodálkozott Shin.

- Miért? Úgyis együtt vagytok…- nézett rá a férfi értetlenkedve.

- Rendben. Éneklek vele közösen egy dalt. Írok egy számot. De valaki mással. Nem keverem a magánéletet a munkával, tudja.

- És kivel akarsz dalt írni?

- Vele!- mondta Shin. Csak pár másodperc múlva esett le, hogy eközben rám mutat. Micsoda??? Kis híján félrenyeltem a hamburgert.

- Vele?- kérdezte a férfi, aki valószínűleg csak most vette észre, hogy ott vagyok.

- Velem?- kérdeztem én is, de erre Shin nem válaszolt, csak kihívóan mosolygott. A tekintetéből kiolvastam az előbbi mondatát: Jössz eggyel!

Majd éreztem, hogy ebben a pillanatban engedtem el a szikla peremét, amit eddig vasmarokkal szorítottam. Eddig tartott az elhatározás, hogy semmibe, ami koreai, nem fogok belefolyni. És csak azt éreztem, hogy most elég távol zuhanok attól, hogy nyom nélkül elhagyjam a terepet. De reméltem, hogy nem essek olyan messze, hogy ne legyen visszaút…