27.
fejezet
Együtt
és egyedül
Reggel
ijedten riadtam fel. Shin… és én…. mondd, hogy nem csak álmodtam!
Nem,
tuti nem. Tényleg megtörtént. Tényleg azt mondta, hogy szeret. Tényleg
összejöttünk. Úristen, Park Shin az én és csak az én barátom… mármint ha nem
rejteget még pár nőt a szekrényébe, de ez nem valószínű. Szegény tuti megszökne
ettől a 4 idiótától. Bár mondjuk én sem tettem.
Persze
a következő kérdés az volt: most hogyan tovább? A filmekben csak eddig
mutatják. Összejöttünk… és most? Nekem még sosem volt barátom, így fogalmam sem
volt, mit tegyek. Írjak neki sms-t, hogy „jó reggelt drágám, gyere, ugorj át,
készítek neked kávét, macifalatom!” ? Na nem. Ez sem az én, sem Shin stílusába
nem fér bele. Becézgetni tuti nem fogom ezt a bunkó srácot. Hiába járok vele.
Nem valószínű az sem, hogy ő minden nap cukorbogyónak hívna. Azonnal szakítanék
vele, nekem ilyet merne mondani. De Shin-t ismerve, nem féltem ettől. Mégis,
akkor hogy viselkedjek vele ezentúl?
Tegnap annyira lekötött, hogy a karjai
között tartott, hogy ilyesmi eszembe sem jutott. Utána pedig a boldogságtól még
köröket futottam a lakásban, később pedig az ágyba ájultam. Mielőtt elváltunk
az ajtó előtt, azt mondta, hogy majd felhív, hogy mikor tudunk találkozni. Most
10 óra van, és azt sem tudom, hogy nekik ma mi dolguk van… Ajkamba haraptam, és
kikeltem az ágyból, összedobtam valami reggelit, közben azon agyaltam, hogy
hívjam e fel. Végül a nem mellett döntöttem, mert elvégre kettőnk közül ő az
elfoglaltabb. Írtam egy sms-t Alíznak, hogyha ráér hívjon fel, már elég rég
beszéltünk személyesen, inkább csak emailben tájékoztattam a fejleményekről. De
most mindenképp szerettem volna beszélni… nos a tegnap estéről. Elvégre a
legjobb barátnőmmel kell az ilyesmit átbeszélni. Aztán persze majd So Ra-nak és
Min Mi-nek is elmondom, de tudtam, hogy ma egyikük sem ér rá. Így szólóban
terveztem a napot. Illetve terveztem volna, ha öt perc múlva nem kapok egy
sms-t a szomszédból.
Shin
üzenete: Remélem még
nem haltál szörnyet a boldogságba, amit jelentek neked. Ha esetleg kiengedtek a
sürgősségiről, akkor ugorj át hozzánk, a délutánunk szabad ;)
Máris
sejtettem, hogy nem fog semmi változni ilyen szempontból. Grimaszoltam egyet a
telóra, majd visszaírtam neki.
Mi
Ah üzenete: Megkérdezem
a dokikat, hogy kiengednek-e. De lehet, hogy receptként felírják, hogy kerüljem
el azt, aki ilyen traumát okozott. Még így is azt akarod, hogy menjek?
Pár
perc múlva jött is a válasz.
Shin
üzenete: Nagyon
gyorsan told ide a képedet!
Ezen
elmosolyodtam, és elindultam a fürdő felé, hogy azért rendbe szedjem magam,
majd felkaptam egy elviselhető szerelést, és már a szomszéd ajtó előtt voltam.
Kicsit zavarba hozott a dolog, hogy most hogy kéne vele viselkednem, de aztán
rántottam egyet a vállamon, és lesz ami lesz alapon becsengettem. Fél perc
múlva nyílt is az ajtó, és egy vigyorgó Shin-nel találtam magam szemben.
Hirtelen leblokkoltam. Tegnap mi összejöttünk, és akkor most mégis mit kéne
tennem? Ő lazán, otthoni szerkóba volt öltözve, a haja rendezetlenül állt.
Olyan szívesen beletúrnék…- valahogy ez volt az első gondolatom, és nyeltem egy
nagyot.
-
Egész nap itt akarsz állni, és engem bámulni, közben a szemeiddel vetkőztetni,
vagy esetleg befáradsz?- biccentette oldalra a fejét a fiú. Hát persze, ő nem
változott meg. Még mindig ugyanaz az elviselhetetlen srác. Miért is szerettem
bele?
-
Hogy tudnék bemenni, ha elállod az utat?- húztam fel az orrom, és arrébb löktem
a fiút, hogy bemenjek mellette, de időközben elkapta a karomat, és magához
húzott, miután az ajtót behúzta mögöttünk.
-
Hol marad az üdvözlő csókom?- suttogta kis mosollyal az arcán, alig két centire
az arcomtól.
-
Elszállt… az agyaddal együtt!- suttogtam vissza, erőt véve magamon.
-
Ne csináld ezt!- vigyorgott- Összetöröd a szívemet!
-
A szíved erős, ahogy elnézem- motyogtam, mert egyre közeledett az ajkával, és
már cseppet sem akartam ellenkezni. Sőt, sosem akartam igazából.
-
Bolond!- suttogta ajkaimra, majd…
-
Hyung, ki jött… Hyung, te meg mit művelsz?- visította Henry az előszoba
végében. Shin a váratlan hangtól elkapta a fejét az enyémtől, majd bosszúsan
nézett a kis szőkére, aki még mindig csak tátogott a döbbenettől, micimackós
melegítőben.
-
Maknae! Told arrébb az ártatlanságodat. Éppen megcsókolnám a barátnőmet!-
förmedt rá, majd magához rántva nyomott egy csókot a számra- Máris jobb!-
vigyorodott el, és kezünket összekulcsolva, elhúzott a meglepett Henry mellett,
aki feleszmélhetett, és a nyomunkba szegődött.
-
Ti most jártok? Mióta? Szeretitek egymást? Annyira tudtam, de ugye nem
szakítotok olyan hamar…?- és csak lökte, lökte a beszédet, hogy elmosolyodtam.
A
nappaliban ült In Ho és aki szintén meglepődött, összefűzött ujjainkon, és a
szőke fiú kérdésein. Shin csak lehuppant vele szembe, maga mellé húzva, és
nyomott az arcomra egy puszit, én meg nem tudtam megszólalni sem.
-
Együtt az álompár?- vonta fel a szemöldökét vigyorogva a rangidős.
-
Te nem mondtad senkinek?- fordultam Shin felé.
-
Úgysem hitték volna el- vont vállat.
-
Látom, nem bírtál magaddal, és lenyúltad a nőmet. Hát tesz ilyet egy barát?-
nevetett Jae Hwa, aki épp akkor lépett be a nappaliba.
-
Te meg ne merj szólalni, köcsög, még mindig nem bocsájtottam meg teljesen. És
ne merj ránézni Mi Ah-ra. Ő az enyém!- szorította meg a kezemet, de közben
vigyorgott. Jó volt látni, hogy minden rendben a barátok között.
-
Rendben! Amúgy sem bukott rám. Örülök nektek, ti szerencsétlenek! Beletelt egy
kis időbe, de most már tessék boldognak lenni. És nem hazamenni Mi Ah! Ezek
után drága barátunk falnak menne, ha lelépnél!- huppant le ő is az egyik
kanapéra. Én meg bólintottam egyet, de ugyanakkor összefacsarodott a szívem.
Elvégre eszembe juttatta, hogy választanom kell. És azt is eszembe juttatta,
hogy én még mindig nem nagyon említettem Amerikát egyiküknek sem. El kéne? Jaj,
ez nagyon gáz. Pedig oda is húzna a szívem. De Shin-nel csak most jöttem össze.
Vele is jó lenni maradni. Ugyanakkor a szívem haza is vágyik, Magyarországra.
Mi a fenét kéne csinálni, ebben a helyzetben? Akárhogy döntök, az egyik szemem
sír, a másik nevet.
-
Baj van? Tényleg le akarsz lépni!- bökött oldalba Shin vigyorogva, de láttam a
szemén, hogy tényleg komolyan kérdezi. És hogy kissé ideges. Ezért
elmosolyodtam, és nyelvet nyújtottam rá.
-
Légy jó fiú, és akkor nem hagylak itt!
-
Komolyan kérdeztem, Mi Ah- lohadt le a mosolya.
-
Jaj, Shin, még egy napja sem járunk. Az sem biztos, hogy túléljük ezt a napot.
Egyenlőre nem megyek sehová!- csóváltam a fejem hitetlenül, mire lassan
bólintott egyet, és újra mosolyt varázsolt az arcára. Ekkor kaptam egy sms-t.
Alex
üzenete: Nem volt
alkalmam megköszönni. Tudom, hogy benne volt a kezetek. És Hyun Sik köszöni,
jól van. Csak annyit akarok mondani, hogy… köszönöm a tegnapit. Nem is tudod,
mennyire boldoggá tettél. Sosem felejtem el.
Elvigyorodtam
az üzeneten, és már pötyögtem volna vissza neki, mikor Shin kikapta a kezemből
a telefont.
-
Alex? Mit csináltál te tegnap? Vele voltál?- hűlt el- Mégis mi a fenét
műveltél, amit nem fog elfelejteni. Mi Ah, te… mi az, hogy boldoggá tetted?
-
Fogd már be- nevettem fel- Nem mindenkinek én jövök be, bármily hihetetlen. És
mielőtt kidobsz engem, mert állításod szerint hűtlen vagyok hozzád, elárulom,
hogy már Alex is foglalt. Tegnap So Ra és én azon fáradoztunk, hogy összehozzuk
Min Mi-t ezzel az idiótával újra. És jelentem nehéz kihívás volt, de sikerült.
Ezt köszönte. Szóval lehet abbahagyni a féltékenykedést- akadtam ki.
-
Min Mi most Alex-szel van?- csodálkozott Henry- Nem is mondta.
-
Majd biztos mondja- vontam vállat, és visszanéztem Shin arcára, aki csak engem
bámult, majd felsóhajtott.
-
Megőrjítesz, te idióta! Miért vagy ennyire…?- kereste a szót.
-
Elbűvölő?- kérdeztem vissza vigyorogva.
-
Szem előtt- fejezte be, mire vágtam rá egy grimaszt- Fejezd be, vagy megbánod!
Ne pimaszkodj!- vigyorodott el, de csak tovább fintorogtam rá. Bírta is egy fél
percig, majd hirtelen felpattan, felkapott, a vállára dobva.
-
Bocs, srácok, rendre kell tanítanom az asszonyt!- fordult a srácok felé, nem
törődve a kiabálásommal, hogy tegyen le, mire a többiek felnevettek.
-
Csak finoman- szólt utánunk Jae Hwa, mikor Shin megindult velem a lépcső felé.
-
Hyung, így Mi Ah fejébe száll a vér, vigyázz rá jobban!- hallottam Henry röhögő
hangját.
-
Shin, ez nem mókás, tegyél le!- nyögtem kétségbeesetten, a hátát püfölve.
-
Majd mindjárt megkapod a mókádat- mondta, majd berúgta a szobája ajtaját, és
lehuppantott a földre, és azonnal a falhoz szorított.
-
Nem is tudom, hogy élnéd ki magadat, ha nem löknél folyton falhoz...-
kotyogtam, de csak gonoszan vigyorogva félrebiccentette a fejét.
-
Sosem változol meg, még mindig túl nagy a szád, kislány! Be kéne fogni, vagy
kénytelen leszek én tenni ez ellen valamit.
-
Na, lássuk, mire vagy képes- nyújtottam ki a nyelvemet rá ismét, mire
váratlanul a számra tapadt. Egy percet sem ellenkeztem tovább. Kezemmel hajába
túrtam, és közelebb húztam magamhoz, érezve a szívdobogását. Már megszokhattam volna a hevességét, de mindig képes volt ledönteni a lábamról.
-
Okés, győztél, főnök- kuncogtam, mikor egy két másodpercre eltávolodott tőlem,
és vissza akartam hozzá hajolni, de a számra tette az ujját, és kicsit eltolt.
-
Ne hagyj el!- suttogta, amitől megdöbbentem. Váratlan volt, ahogy ezt kimondta.
-
Ne adj rá okot!- mosolyodtam el.
-
Nem jó válasz.
-
Mit kellett volna mondanom?- vontam fel a szemöldökömet.
-
Azt, hogy „örökké szeretni foglak oppa!”- változtatta lányosra a hangját, mire
a mellkasába öklöztem.
-
Addig szeretlek, amíg lehet, sztárocska!- mondtam, kicsit megmásítva az ő
szavait.
-
És meddig lehet?- kérdezte mosolyogva.
-
Majd ahogy a körülmények hozzák- biccentettem félre a fejem- De most remélem
befejezted a szövegelést!- sóhajtottam egy nagyot, mire átkarolta ismét
derekamat.
-
Telhetetlen vagy!- csóválta a fejét- Lehetnél kicsit visszafogottabb. Így
elveszed az eszem túlságosan.
-
Az eszed már régen elment- már majdnem a szájához értem, mikor megcsörrent a
telefonja, így csalódottan leengedtem a karomat.
-
Francba, ki a fene az?- nyúlt a telefonjához, és már nyomta volna le.
-
Vedd fel, én ráérek!- mosolyogtam, mire végigsimított az arcomon, felvette a
telefont, és az ajtó felé indult. Csak ennyit hallottam, hogy:
-
Igen, Igazgató? Nem, otthon vagyok…- majd csukódott mögötte az ajtó.
Felsóhajtottam,
és elvigyorodtam, ahogy körülnéztem a szobába. Semmi sem változott. Csak mi. A
szobába még mindig rend volt. Az asztalhoz sétáltam, amin láttam pár kottát.
Félkész dalok voltak. Felkapva őket leültem az ágyra. Elkezdtem őket
dúdolgatni. Shin nemrég kezdhetett bele. Mivel a fiú nem tudtam, hogy meddig
fog telefonálni, ezért az egyik gitárjához mentem, és az ölembe véve elkezdtem
rajta játszani a dalokat. Nem voltak rosszak. De én valahogy máshogy vittem
volna a dallamot.
Új
lapot kaptam elő, és elkezdtem feljegyezni az én verziómat rá. Szövege nem
volt, de valahogy szinte azonnal jött rá nekem. És a folytatás is. Fel sem
tűnt, hogy Shin már vagy egy fél órája magamra hagyott, teljesen belemerültem a
dalba. Csodálkoztam is. Utóbbi időben nem sokat gitároztam. De ha leültem,
egyszerűen nem jött az ihlet. Végig Shin-en járt az agyam. Nem hagyott másra
gondolni. De most, hogy emiatt nem kell idegeskednem, egyszerűen utat kapott a
többi gondolatom. Képes voltam más dolgokat is dalba önteni, mint hogy
’mennyire utálom, hogy szeretem’.
Komplett
kis dal lett belőle, mikor Shin visszatért, és az ajtóban megállt.
-
Nincs baj?- néztem rá, közben nem hagyva abba az akkordokat.
-
Semmiség. Jó lett a dal. Látom, nem volt jó, ahogy én csináltam- mosolyodott
el.
-
Így nekem jobban tetszik- vontam vállat, mire mellém sétált, és leült mögém.
-
Nem vitatkozom- csókolt bele a nyakamba, amitől libabőrös lettem.
-
Shin, most épp az ihletemmel vagyok elfoglalva. Te mindig itt vagy, ő viszont
mostanában nagyon ritkán. Most ne tereld el a figyelmemet- mosolyogtam.
-
Az ihleted fontosabb?- hallottam a hangján, hogy vigyorog.
-
Az ihletem mától fogva Tom névre hallgat.
-
Szóval Tom-mal csalsz?- sértett hangja megnevettetett.
-
Te meg Naná-val. Kvittek vagyunk! Hozd inkább az egyik gitárod, és játssz
velem, idolka. Mint a régi szép időkben.
-
Rendben- sétált el egy gitárért, majd visszaült mellém- De csak mert nem
akarlak magadra hagyni Tom-mal.
-
Féltékeny vagy már megint?- nevettem fel.
-
Persze. Ezek a Tom félék a legveszélyesebbek!- röhögött, majd maga elé húzta a
papírom- Lássuk mit alkottál, kislány!
*
Este
későre járt, mikor végre szabadultam. Henry mindenképpen azt akarta, hogy ma én
etessem meg Jeonha-t, aki amúgy ma eléggé unatkozott, mert nem játszott a fiú
vele eleget. De sikerült megmenekülnöm, mielőtt még egy egész UNO partit le
kellett volna nyomnom… hát igen, az aranyhallal. Jae Hwa ragaszkodott hozzá,
hogy meghallgassam az új rap számot, amit megtanult, így azt is meghallgattam.
Még most is csodálkoztam, hogy pontosan mit keresek én itt ennyi tehetséges
ember között. In Ho meg spagettit készített vacsorára (sejtelmem nem volt, hogy
ez tud főzni is) így ottmaradtam.
Végül
is remek nap volt, sokat nevettem a fiúkon.
-
Már megyek!- álltam fel a kanapéról, és Shin-re néztem.
-
Máris?- kérdezte a fiú csodálkozva.
-
10 óra. Holnap meg azt mondtad, hogy egész nap programotok van.
-
Itt aludhatnál velem!- vonta fel a szemöldökét ellenállhatatlanul, mire lehajtottam
a fejemet, hogy egy síkban legyen az övével, és orron pöcköltem.
-
Mintha azt mondtad volna, hogy múltkor sem tudtál nyugodtan aludni mellettem!
-
Jó, akkor alhatsz a kanapén. Itt nem büdös.
-
Ilyen ajánlatokat alig tudok elutasítani. De csak alig. Jó éjt mindenki!-
intettem a többieknek, és az ajtó felé indultam.
Shin
gyorsan mellettem termett az előszobába.
-
Mi az, félsz, hogy eltévedek hazafelé?- vontam fel a szemöldökömet.
-
Pontosan, ezért elkísérlek. Most két napig nem nagyon foglak látni.
-
Túléled- nevettem.
-
Neked ez nem baj?- kérdezte.
-
Nézd, tudom, hogy mivel jár az életed. És tudom, hogy ebben sosem lehetek első.
De elfogadom. Nem is nagyon tehetek mást- kiléptem az ajtón, és a saját
bejáratomhoz léptem.
-
Furcsa lány vagy- vigyorgott, mikor visszafordultam vele szembe.
-
Az nem kifejezés. Na de most menj, fáradt leszel holnap- löktem kicsit vissza
az ajtaja felé, de nem mozdult- Ne már, egész nap veled voltam, és még mindig
nem volt elég belőlem?- tettem csípőre a kezemet nevetve, mire a fejét csóválva
átölelt.
-
Annyira idióta vagy, hogy fogalmam sincs, mit kéne veled kezdeni!- suttogta a
fülembe.
-
Shin, mi lesz, ha ezt felveszi valami kamera?- kérdeztem, mire eltolt magától.
Az arca hitetlen volt.
-
Kit érdekel? Akkor legalább megtudják az igazat.
-
Ez nem így megy. Te lehet, hogy szakítottál Lucy-vel, de ezt még nem tudják az
emberek. Még nem lett bejelentve semmi. És, tudod… ha ez kiderülne, akkor én
lennék az a „másik lány”. És azt nem akarom. Nekem éppen elég a tudat, hogy már
nem vagy úgy vele. Menjenek most le a közös dolgaitok, utána elég bejelenteni.
Ne boríts fel mindent, az az igazgatónak sem tetszene. Én éppen eléggé boldog
vagyok a tudattal, hogy veled lehetek, amikor ráérsz.
-
Túl megértő vagy, hol itt a csapda?- vonta fel a szemöldökét.
-
Nincs csapda, te idióta. Nekem nem Park Shin a sztár kell, hanem Park Shin, az
ember. És nem fogom az asztalt verni, követelőzve, olyanokért, amihez nincs
jogom. Nem fogom azt mondani, hogy márpedig válasz köztem és az életed között,
mert tudom, hogy ez lehetetlen. És nekem ez így rendben van. Remélem ezt te sem
feltételezted.
Erre
elmosolyodott, végigsimította arcomat, és közelebb hajolt.
-
Az autóvezetést nem számítva… miben nem vagy tökéletes?- a lehelete csikizte az
orromat, így elvigyorodtam.
-
Türelmetlen vagyok, és telhetetlen. Szóval, hol is marad a búcsúcsókom?- erre
közelebb hajolt, az ajkunk már majdnem összeért, mikor torokköszörülést
hallottunk.
-
Ki a fene az már megint…- mondta kissé ingerülten Shin, elfordulva tőlem, majd
belefagyott a szó- Á, uram, jó estét!- mosolyodott el kínosan, az arca tiszta
vörös volt. Én meg a röhögéstől ajkamba haraptam.
-
Anya, apa! A legjobb időzítés, mondhatom!- mondtam koreaiul szüleimre nézve,
akik kicsit meglepetten bámulták párosunkat.
-
Pontosan mi is folyik itt?- kérdezte apa, kicsit szigorú hangon. Hát, drága
apuci, a neveléssel kicsit elkéstél- gondoltam magamban jól szórakozva.
-
Shin a barátom. És addig, amíg ki nem dob, nem kell ilyen szúrósan nézni rá,
apa!- nevettem, összekulcsolva az ujjainkat a fiúval.
-
Uram, még nem volt alkalmam bemutatkozni! Park Shin vagyok!- hajolt meg a fiú
még mindig zavarában.
-
Tudom jól, ki vagy!- csóválta a fejét- Neked nem más barátnőd van?
Erre
sóhajtottam egyet.
-
Elmagyarázom nektek, csak gyertek be. Shin, te pedig menj haza!- már majdnem
behúztam magam mögött a szüleimet, mikor apa visszalépet.
-
Egy perc és jövök!- mondta, és Shin felé fordult. Csak annyit hallottam, míg
záródott az ajtó:
-
Na édes fiam! Beszélgessünk, pontosan mit is akarsz a lányomtól…?
Még
láttam Shin fején a megilletődöttséget, a szemünk még találkozott, mielőtt
bezárult volna az ajtóm, így gyorsan felemeltem a hüvelykujjamat, jelezve, hogy
mindent bele.
Mikor
anyával kellet maradtunk, ő kérdőn nézett rám, mire én átöleltem.
-
Anya, a lányodnak csak egy baja van. De az nagyon nagy. Rettentő mód
szerelemes!- nevettem, ezzel mosolyt csalva az eddig rezzenéstelen arcára.
-
Sejtettem, hogy ez lesz. Csak vigyázz vele. Nem akarom, hogy megégesd magad-
ölelt át.
-
Tudom anya. Pontosan tudom, hogy ez mennyire instabil. De szeretem a
kihívásokat- mosolyogtam rá, közben magamban arra gondolva, hogy vajon meddig
is tart majd a boldogságom.
*
A
napok gyorsan mentek. Elmeséltem a lányoknak (mind Aliznak, mint a két koreai
jómadárnak) a történteket. Nem mondom, hogy kicsit sokkolta őket a hír, de
velem együtt örültek. A dalírásban verhetetlen lettem. Tényleg visszajött az
ihlet. Vagyis Tom. Shin-t nem túl gyakran láttam, néha felhívott, vagy
találkoztunk egy fél órára. De láttam, hogy nagyon kimerítő hete van, így
inkább hagytam pihenni, hiába hangoztatta, mennyivel jobban aludna, ha ott
lennék vele. Ezek a mondatai mindig zavarba hoztak, de szépen leszereltem. Egy
idő után azt hittem megszokom, hogy fogja a kezemet, hogy megcsókol, de… ez így
nem volt igaz. Még mindig ugyanolyan hihetetlen volt, mint először. Néha
éjszaka közepén felriadtam, attól félve, hogy az egész csak álom volt. De nem.
Rá kellett jönnöm, hogy csak álomszerű. Éppen ezért féltem is kissé. Ami ilyen
szép, az sosem tart sokáig a tapasztaltak szerint. De mindig erőt vettem
magamon, és elűztem az ilyen gondolatokat. Elvégre ne fessem az ördögöt a
falra, nem igaz?
A
hét vége felé bementem a DS-be, úgyis régen jártam már arrafelé. Shin meg
tegnap rábeszélt, hogy most úgyis ott vannak Byung Hee barátomék, segítenek
nekem felvenni valamelyik dalt, amelyiket akarom. Így végül rábólintottam.
Délelőtt
vagy ezerszer elénekeltem a dalt, mert mindig volt vele valami probléma, de
Byung Hee, a hang technikus srác tök kedves volt, és még szórakoztatott is, és
mikor már elegem lett az egészből, akkor felvidított. So Ra is bejött velem, és
hallgatta a dalt.
-
Egy zseni vagy! Ez a dal is rohadt jó lett!- csapott a hátamra, mikor végre
befejeztem, és ledőltem a kis stúdió falához.
-
Elment minden hangom!- nevettem.
-
Shintől egy gyógy-puszi, és minden rendben lesz!- suttogta nevetve.
-
Jaj, hagyjatok már- ütöttem a vállába- Mindig erről témáztok. Beszéljünk inkább
rólad! Mi van In Ho-val?
-
Semmi. Ez a srác tök fura. Egyszer jól elbeszélgetünk, máskor meg úgy csinál,
mintha nem is léteznék. Nem lehet, hogy skizofrén? Vagy mi baja van?
Az
igazság az, hogy én pontosan tudtam, hogy mi baja van, de ezt senkinek nem
mondtam el. So Ra-nak sem. Egyszerűen nem voltam olyan, aki más félve őrzött
titkait kikotyogná.
-
In Ho rejtély- morogtam, majd előkaptam a telefonomat.
Mi
Ah üzenete: Tedd
magad hasznossá sztárocska. Derítsd ki, hogy In Ho-nak bejön e So Ra. Köszi!
Shin
üzenete: Átmentél
diktátorba? De amiért ilyen szépen kéred… majd ha látom kiderítem.
Elmosolyodtam.
Hátha akkor közelebb leszek az igazsághoz.
-
Elmegyünk enni?- kérdeztem barátnőmet.
-
Menjünk!- álltunk fel, de ekkor valaki olyan dugta be a fejét a stúdióba, akire
nem számítottam.
-
Simon Park!- hajoltam meg miután leesett, hogy bámulom a férfit.
-
Jó téged itt látni. Hallottam a dalodat. Nagyon jó. Ismételten. Esetleg ráérsz
most beszélgetni egy kicsit?- mosolygott rám, mire megint beindult a fangirl
énem. Simon Park velem akar beszélni!
-
Természetesen! Nem baj, So Ra?- néztem a lányra.
-
Nem, dehogy. Menj csak, te kis bennfentes!- vigyorodott el.
-
Akkor majd hívlak, ha végeztem- intettem, majd Simon nyomába szegődtem.
Bementünk
megint az irodába, és hellyel kínált.
-
Gondolkoztál a dolgon?- kérdezte végül.
-
Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy
nem tetszik a híressé válás lehetősége. És akkor is hazudnék, ha azt mondanám,
hogy mindent félredobva odamennék. Tudom, elég ellentétes dolgokat állítok. És
azt is tudom, hogy határozatlan vagyok.
-
Ez természetes. Elvégre sok mindent dönt el ez a dolog. A többiek mit
javasoltak?
-
Nem mondtam el senkinek- motyogtam.
-
Miért nem?
-
Mert nem akartam, hogy ez befolyásoljon a döntésben. Ez egyedül csak az én
választásom lesz. Nem akarom, hogy tanácsokat adjanak. Hajlamos vagyok hinni
másoknak, hogy mi a jó nekem. Pedig én magam tudom ezt a legjobban.
-
Okos lány vagy. Remélem, jól döntesz.
-
Én is nagyon remélem. És azt is, hogy nem fogom bánni.
-
Két hétig még Koreában vagyok. Még sok időd van. Esetleg van itt valami, amitől
nem akarsz elszakadni?
-
Igen, van. De nem tudom, hogy a másik oldalról is ekkora e a ragaszkodás.
-
Park Shin?- jött a kérdés.
-
Miért gondol mindenki rá először? És ha a szüleimről beszélek?- kérdeztem
nevetve.
-
Az más!- nevetett ő is- Én igazán szeretném, ha kijönnél. Öröm lenne veled
dolgozni.
-
Magával, is Simon.
-
Maradjunk a közvetlen stílusnál, még mindig. Én amerikai vagyok, te is nyugati…
hagyjuk ezeket a keleti tiszteleti formákat.
-
Köszönöm. Akkor én is szeretnék veled közösen dolgozni, Simon. Ígérem gyorsan
döntök- álltam fel.
-
Helyes!- intett, majd kiléptem a szobából. Ismét elkapott a „beszélhetek Simon
Park-kal, amikor csak akarok” érzés, és boldognak éreztem magam. Kinek van még
ekkora szerencséje, mint nekem? És én hagyom kifolyni a kezemből a lehetőséget?
Szégyen…
-
Te mit kerestél itt?- hallottam egy számon kérő hangot.
-
Shin, csak Simon Park-kal beszéltem- válaszoltam felé sem nézve. Ilyen helyeken
nem viselkedtünk félreérthetően. Elvégre itt még mindenki abban a hiszemben él,
hogy Shin még Lucy barátja.
-
És mit beszéltél vele?- kérdezte, és megindultunk a folyosón.
-
Csak megbeszéltük, hogy jó idő van- böktem ki az elsőt, ami eszembe jutott,
mire megragadta a karomat, és szembe fordított magával.
-
Ez nem vicces. Mit akart?
-
Már rá is féltékeny vagy?- suttogtam vissza hitetlenül- 10 évvel idősebb nálam.
-
És? Vannak férfiak, akik a fiatal csajokra buknak- mondta kis mosollyal.
-
Ne nevetess! Simon Park nálam szebbnél szebb lányokból válogathat, amilyen
tehetséges, jóképű, és nagy ember. Szóval ne félj! Én rajtad maradok!-
pöcköltem meg az orrát, mivel senki nem volt a folyosón, legalább is senkit nem láttam.
-
Fogalmad sincs, hogy milyen hatást váltasz ki az emberekből- sóhajtott, és
gyorsan összekulcsolta a kezünket- Mint mondtam, senki nem vesz el tőlem.
-
Ne is hagyd! – nevettem.
-
Mi ez a meghitt beszélgetés?- szakított félbe Lucy semmivel össze nem
téveszthető hangja.
-
Lucy. A legjobbkor jöttél- morogta Shin eleresztve a kezemet- Menjünk Mi Ah! Mutasd
meg a dalodat, amit felvettetek.
Elindult
a folyosón, én meg utána siettem, de a lány elkapta a csuklómat.
-
Beszélni szeretnék veled!
-
Rendben! Mondd!- tártam szét a kezem.
-
Négyszemközt- nézett mélyen a szemembe.
-
Shin, menj előre!- fordultam a fiú felé.
-
Jó, csak itt össze ne verekedjetek rajtam. Cicaharc annyira nem az esetem. Nem
folyjon vér miattam.
-
Menj már, te idióta!- csóváltam a fejem, mire vállat vont, és elsétált.
-
Most már mondhatod!- fűztem össze a karjaimat.
-
Tényleg miattad szakított velem Shin… Ez valami hihetetlen. Hogyan csinálod, Mi
Ah?- kérdezte kendőzetlen ellenszenvvel.
-
Nem csináltam semmit.
-
Tudod te, mit tettél? Shin-nek jót tett, hogy velem volt. Igaz, így is voltak
rajongói, akik kiakadtak, hogy együtt vagyunk. Mert hát… mindenki magának
akarja a sztárokat. De én is ugyanolyan vagyok, mint ő. Így mi ketten nem
voltunk olyan polgárpukkasztóak. Viszont te… Tudod mi lesz, ha ez kiderül? Ki
vagy te? Egy senki. Egy átlagos lány. Ráadásul nem is vagy koreai. Ezt mindenki
úgy éli meg, hogy egy betolakodó vette el a kedvencüket. Hát nem érted? Nem
emlékszel, mikor mondtam neked, hogy életveszélyes játékot űzöl? Ha nem én,
akkor mások csinálnak itt ki. Ez nem egy olyan hely, ahol a tiszta küzdelem
megszokott. Itt úgy ütöd ki a másikat, ahogy nem szégyelled. Mi Ah, a te
kezedben van valami? Én viszont megharcoltam azért, hogy ide kerüljek, ahol
vagyok. És nem szeretem, ha valaki szórakozik velem, és elveszi, ami az enyém.
Ennyit akartam mondani. Hogy készülj fel, mert boldog perceid nem tartanak
olyan sokáig, mint szeretnéd. Teszek róla. Te ezt itt nem éled túl. Mert te itt
nem vagy más, csak egy idegen… Remélem érthető voltam- mosolyodott el- Remélem
megérted, de most mennem kell. Használd ki a maradék idődet. Úgy sejtem már nem
maradt túl sok. Viszlát, Mi Ah!
Azzal
elsietett. Kicsit sokkoltam. Nem csak azon, hogy lehet valaki ilyen pofátlan.
Egyszerűen… kiakadtam, mert igaza volt. Ő jobban átlátta ezt a dolgot, mint én.
Én nem tehetek semmit Shin-ért. Nincs a kezemben semmilyen hatalom, amivel
befoghatom ennek a csajnak a száját. Semmit nem értem el saját erőmmel ebben az
életben. Egyetlen, ami saját érdemem, a dal, amit Shin-nel írtam. Semmi több.
Úgy
éreztem ezek a gondolatok megfullasztanak, ezért olyan gyorsan rohantam le a lépcsőn,
amennyire tudtam.
Útközben
belefutottam Shin-be.
-
Mi Ah, baj van?- kérdezte mikor meglátta, hogy mennyire rohanok.
-
Csak…- álltam le egy pillanatra. Nem akartam neki elmondani az igazat. Tudtam,
hogy kiakadna- Csak azt hiszem bekapcsolva hagytam a vasalót otthon. Most
rohanok!- mosolyodtam el, és tovább szaladtam.
Hazáig
meg sem álltam, úgy estem be a lakásomba is. Kidőltem a kanapén, és a
tenyeremet az arcomra szorítottam.
Elhatároztam.
Várni fogok egy jelet. Biztosan kapok egy jelet, hogy mit kéne tennem. Egy
jelet, ami dönt helyettem. Mert úgy tűnik, én képtelen vagyok rá.
*
Csendben
ültünk egymás mellett az erkélyemen So Ra-val. Kicsit megfeledkeztem róla, hogy
délelőtt folyamán vele voltam, és együtt akartunk enni menni. De nem kérdezett
semmit. Csak bejött a lakásomba, és leült mellém csöndben, és együtt néztünk ki
a fejünkből. Jól esett, hogy nem tesz fel felesleges kérdéseket.
-
Nehéz egy csillagot szeretni- mondta fél óra néma csönd után- A tudat, hogy nem
rejtheted el. Nem lehet csak a tiéd sosem. Hogy rajtad kívül ezren látják
minden másodpercben.
-
Nem csak az a fontos, hogy a csillag viszont szeret e?- kérdeztem.
-
Sajnos nem. A csillagot hiába érzed közel, olyan sok minden állhat a dolog
közé. Hiába érzed, hogy a kezedben van, közben mégsem érheted el teljesen. Ha
meg zsebre teszed, a fénye elhalványodik…
Ettől
a gondolatmenettől kirázott a hideg. És véget akartam neki minél hamarabb
vetni.
-
Szerintem ez az első ilyen beszélgetésünk. És nagyon nem illik hozzánk ez a
lelkizés- nevettem fel- Van két doboz jégkrémem, és egy életre elég csajos
filmem. Maraton?- vigyorodtam el, feltartva a tenyerem.
-
Bármikor benne vagyok!- pacsizott le velem, és az ő arcán is megjelent egy kis
mosoly.
-
Csatlakozhatok?- hallottam a hátunk mögül egy hangot, mire ijedtemben ugrottam
egyet.
-
Henry?- kérdeztem zavarodottan.
-
Meglepetés!- vigyorgott karjaival szívet formálva a feje felett.
- Hogy jöttél be?- csodálkoztam.
-
Múltkor kilestem a kódodat, nem nagy szám!- legyintett, mintha nem a személyes területembe lépett volna be engedély nélkül, és leült mellénk-
Igazából nem a csajos film vonzz, hanem a fagyi!- nézett még mindig lelkesen,
mire muszáj volt nevetnem. Ez a gyerek sosem változik.
-
Várjatok, előkészítem- álltam fel, és a konyhába indultam. Illetve indultam
volna, ha nem csönget valaki az ajtón.
Ki
az ilyenkor?- járt az agyamban. A bejárathoz sétáltam, de nem láttam a kis
képernyőn senkit, aki az ajtó előtt állna. Ezért szélesre tártam. Amit azonban
a következő pillanatban megláttam, az ledöbbentett. Az ajtóm mellett a földön,
a falnak támasztott háttal ült valaki, tenyerébe temetett arccal. Azonnal felismertem.
És nagyon rossz előérzetem támadt.
-
I…In Ho?- kérdeztem, mire felnézett rám. A szeme könnyes volt, és fájdalomtól
eltorzult. Azonnal térdre estem mellette.
-
In Ho! Mi a baj?- ráztam meg a vállát kétségbeesetten.
-
Mi Ah!- szűrte a fogai között, ami ismét megijesztett- Segíts nekem! Szükségem
van valakire! Ha egyedül vagyok, úgy érzem, megőrülök. Megőrülök, érted?-
kiabálta, miközben előtörtek a félig düh, félig fájdalom könnyei újra, én meg
tehetetlenül álltam, és bámultam a srácot, akiről azt hittem, semmi nem töri
meg. De úgy látszik… mindenkinek van gyenge pontja…
Szia! Végre itt a részünk. Nekem, nagyon tetszett, csak egy hibát találtam benne. Valószínűleg elírás,de azért javítsd majd ki.
VálaszTörlésShin üzenete: Remélem még nem haltál szörnyet a boldogságba, amit jeleNtek neked. Ha esetleg kiengedtek a sürgősségiről, akkor ugorj át hozzánk, a délutánunk szabad ;)
A jelentekből kihagytad az n betűt. Mást, nem találtam.
a rész végére, YOU'RE BEAUTIFUL-os érzésem volt, a csillagok miatt. Nem tudom, hogy láttad-e ezt a doramát vagy nem, de nekem az volt az első koreai sorozatom, ezért az örök emlék marad. A filmben nagy szerepet kapnak a csillagok, így örültem, hogy kicsit nosztalgiázhattam. Emellett tetszett még a fejezetben, hogy egy reális kapcsolatot írtál le. Nem változtattál (drasztikusan ) Shin személyiségén, így az egész nem nyáladzás lett. Ez valami olyasmi, aminél az írók gyakran mellényúlnak. Természetesen a szerelem csodákra képes, de egy rész alatt tönkre vágni egy 27. fejezetes blogban, egy karakterfejlődést, bűn. Legalábbis szerintem. A rész elolvasása után kétes érzések fogtak el. Először is, honnan jönnek a viccek, amiket a történetbe írsz? Mert, ha ilyen bohókás,, vicces személyiség vagy, akkor mi nagyon jóban leszünk. a második meg, hogy úristen remélem Mi Ah jól választ és nem megy Amerikába. Persze tudom, hogy ez egy nyálas happy end lenne a végére, de én erősen remélem, hogy az is lesz. Már ha ennek van így értelme. Mindenesetre megint nagyon jól összehoztad a részt, gratulálok hozzá! :) Hozd gyorsan a következőt!
Köszönöm, azonnal javítom. Sajnos hiába nézem át a részeket, mindig marad benne pár elütés, amit nem veszek észre. (Anya, aki valami furcsa oknál fogva, szintén olvassa a történetet, igen, hatással vagyok a környezetemre, szintén mindig mondja, hogy voltak benne elütések... magyartanár ösztönök...)
TörlésIgen, bennem is volt egy You're beautiful-os érzés, mikor írtam, de aztán nem volt kedvem átírni, mikor rájöttem, hogy talán túlságosan is olyan. Nekem is egyik kedvenc doramám amúgy, háromszor megnéztem :D
És annak meg külön örülök, hogy sikerült akkor nem nyálasra írni a dolgot. Én is attól féltem, hogy véletlenül olyan lesz, pedig azt nagyon akartam kerülni. Én sem szeretem, ha emberek csettintésre változnak, Shin-nek meg ugye van egy stílusa, le sem tagadhatná, hogy egy beképzelt majom, aki bunkó...
Uh, a viccek honnan jönnek... most mondhatnám, hogy fantasztikus személyiség vagyok, aki sziporkázik, de nem tudom mennyire igaz. Valóban sok mindent viccként fogok fel, és néha csak ömlik belőlem a hülyeség. A környezetem "örömére". De a lényeg, hogy nem egy vicc könyvvel a kezemben ülök itt, és keresem a belepasszoló szitukat :DD És örülök, ha így jóban leszünk :)
És Mi Ah döntése... hát én is félek tőle... *just kidding* én tudom mi lesz már a vége, ami annyira már nincs messze. Hát majd meglátjuk mennyire lesz ésszerű és logikus a választás :D
És még egyszer köszönöm, igyekszem a következő résszel, már amennyire az időm, és az örökbecsű, és várva várt vizsgaidőszak engedi! :D