30.
fejezet
24
óra
Ledermedtem,
ahogy Jae Hwa kimondta az utolsó mondatot. Hogy mi a fene? In Ho… elkezdett
remegni a kezem, szédültem, és hányingerem lett a gondolatától, hogy a fiú meg
is hallhat. Ha eddig nem történt meg…
Nem
értettem, hogy a fiúk mit beszélnek utána, csak meredten bámultam magam elé. Végül azt vettem észre, hogy
Shin eszeveszetten vezetett a városba, amíg megérkeztünk a kórház elé, ahol
leparkolt, kiugrott belőle. Intett nekem, hogy kövessem, mire, mint egy zombi,
kiszálltam a kocsiból. Meg akarta fogni a kezemet, de elhúztam előle. Még ebben
a helyzetben is tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Elvégre ki tudja, mikor
rontanak ránk az elvetemült sasaeng fanok? Ha kiderülne, hogy köztünk van valami...
Ő
kicsit meglepődött, hogy elhúzódtam, majd bólintott egyet, és egymás mellett
indultunk meg sietve a folyosókon. Jae Hwa a jelek szerint elmondta, hogy hol
is van most a fiú, mert célirányosan indultunk el az egyik irányba. Nem sokára a sürgősségi
osztály, egyik műtőterme előtt találtam magamat, ahol ott volt Jae Hwa és
Henry. Csodálkoztam, hogy még senki nem derített ki semmit, hogy újságírók
lennének itt. Ezért is jó, hogy a fiúk nem a kollégiumukban laktak, hanem külön
házuk volt, amiről nem tudnak mások. Reméljük, még jó sokáig.
Shin
azonnal odarohant Jae Hwa-hoz.
-
Van valami hír?
-
Még mindig bent van. Rendesen ki kell mosni a gyomrát, de megmarad. Szerencsére
időben észrevettük… vagyis észrevette Henry- halkult el a hangja. A maknae-ra
néztem, akin látszott, hogy kicsit sokkos állapotban van. Odasétáltam mellé, és
leültem, közben kezemet a hátára simítva. Nekik ez még szörnyebb lehetett, mint nekem, így próbáltam erősnek látszani.
-
Jól vagy?- kérdeztem suttogva, mire rám nézett.
-
Ha hyung kijön a műtőből, esküszöm megfojtom!- mondta nyugodt, túl nyugodt
hangon, mire egy csöppet elmosolyodtam.
-
Együtt fojtjuk meg- ütögettem meg a hátát.
-
De… miért tesz ilyet valaki?- nézett rám a nagy szemeivel, mintha tőlem várna
választ valami olyanra, amiről fogalmam sem volt.
-
Biztos nem ok nélkül… de semmilyen ok nem lehet egy ilyenhez elég nyomós-
morogtam, és mikor felnéztem, láttam, hogy Han Tan Igazgató közeledik, nagy
léptekkel.
-
Mi folyik itt?- fordult a fiúkhoz mérgesen, akik lehajtott fejjel álltak, és
látszólag egyiknek sem akaródzott megszólalni. Elhiszem, hogy ez egy elég
kellemetlen helyzet.
De
szerencsére pont ekkor lépett ki az előttünk lévő ajtó mögül az orvos, mire a
fiúk köré sereglettek, és ezer kérdéssel lepték el.
-
Aggodalomra semmi ok!- mondta az orvos- Megmarad, de még pár napig bent kell
tartanunk vizsgálat alatt! Kimostuk a gyomrát, és észrevettük, hogy
gyomorfekélye is volt a fiúnak. Bent kell tartani még kezelésre- mondta, mire mindenki
felsóhajtott. Félig megkönnyebbülten, hogy megmarad a fiú, félig szomorúan,
hogy szegénynek még több baja van.
-
Rendben fiúk! Még részletes beszámolót kérek az esetről!- mondta Han Tan igazgató, mire a fiúk bólintottak egyet- Majd valaki bejön az irodámba, és
elregéli, mi is folyik itt pontosan. A médiát mindenképpen ki kell zárni
belőle, nem derülhet ki semmi. In Ho-nak most lábsérülése van, ezért nem lép fel az elkövetkezőkben. Az orvosokkal
majd beszélek, hogy véletlenül se szivárogtassanak ki semmit. És ti is
tartsátok a szátokat. Hozzátok be In Ho személyes dolgait, rendben?
A
fiúk bólintottak, majd az igazgató elment.
Mivel
több ember nézett furán a fiúkra, talán valaki fel is ismerte volna őket, így,
hogy mégse kelljen elmenniük, bekéredzkedtek In Ho leendő kórtermébe.
-
Gyere!- nézett az ajtóból rám Shin, és megfogta a kezemet, majd
behúzott. Hüvelyujjával lágyan megsimította a bőröm, ami nagyon jól esett.
Leültünk az ágy szélére, és a fiú lazán átkarolta a derekamat. Pár percig csendben bűvöltük a légkört, hogy ugyan már, legyen egy kicsit felszabadultabb, de végül meguntam a dolgot.
-
Elmegyek én In Ho ruháiért, hogy ti maradhassatok itt, ha behozzák.
-
Veled megyek…- szólalt meg Shin rám nézve, de mosolyogva csóváltam a fejemet.
-
Maradj csak. Fogok egy taxit.
-
Mostanában mindig lepasszolsz, talán a hátam mögött megcsalsz? Pedig mikor velem vagy, úgy tűnik, nagyon ragaszkodsz hozzám!- kérdezte a fiú
az oldalamba csípve.
-
Nem tudom, hogy ki mászott tegnap is az ágyamba…- morogtam.
-
Nem hinném, hogy kíváncsiak vagyunk a részletekre, kölyök is van a társaságban-
intett Jae Hwa Henry felé.
-
20 éves vagyok!- háborodott fel a kis szőke.
-
De agyilag fele annyi- mordult fel Shin, mire kicsit elnevettük magunkat.
-
Tényleg megyek- álltam fel, mire a fiú kicsit visszahúzott, hogy egy csókot
nyomhasson az ajkamra, majd elengedett.
-
Siess vissza, vagy lecseréllek egy szexi ápolónőre- kacsintott, mire egy fintor
után kiléptem a szobából. Bár Shin-t ismerve talán aggódhattam volna, hogy
tényleg lecserél.
Hamar
fogtam egy taxit, és visszamentem az épületünkhöz. Kicsit felszabadultabb
voltam, hogy tudtam, In Ho-nak nem sikerült kinyírnia magát, inkább dühös
voltam rá. Hát hogy volt képes ezt tenni? Tudom, hogy a többiek is nagyon
feszültek, és idegesek, még ha próbálkoznak is poénkodni. De tudom, hogy ez
most nekik nagyon nehéz. Rosszabb, mintha a fiú hátat fordított volna nekik.
Tudtam, hogy ez után lesz mit megbeszélniük egymással.
Felértem
a szintünkre, és beütöttem a kódot, amit mondtak a fiúk. Egyenesen a felső
emeletre tartottam. Nem voltam még In Ho szobájában, így nem tudtam, hogy
tartsak e attól, hogy valami rám borul, de inkább olyan igényes összevisszaság
volt a szobára jellemző. Olyan fiús szoba volt. A szekrényhez léptem, és
kerestem valami ruhát, bepakoltam, amit úgy ítéltem, a fürdőbe is elmentem a
fogkeféért és hasonlókért. Aztán reméltem, hogy nem a többiek cuccát pakoltam
el. Végül visszatértem a szobába, körbenéztem, hogy hátha találok valamit, ami
nélkülözhetetlen az életéhez, mikor megakadt a szemem az asztalon fekvő
telefonján, és a mellette levő papíron. Rossz előérzetem támadt, majd
odasétáltam hozzá, és széthajtottam.
„Tisztelt Hong In Ho!
Tájékoztatjuk ezúttal, hogy a mai
nap, alulírott Bang Gong Soo ügyintéző hitelesítése által a Hong birtok
öröklési jogait, és Hong Moon Ki, a maga apja, végrendeletét módosították. Betekintésért a
mai naphoz egy hétre fáradjon be az irodánkba…”
Hogy
mi? Végrendelet módosítás? Megnéztem a másik lapot, amin írott szöveg volt.
Fiam…
Most utoljára írom le ezt a szót.
Nem sokára nem lesz jogom ezt mondani. Apáddal így döntöttünk, és ez a legjobb,
amit tehetünk. Már csak a papírokat kell elintézni, és végleg nem leszel már
tagja a családunknak. Élj boldogan a színpadodon.
Anyád
Ezen
sokkolódtam. De még jobban a nőies kézírás alá vésett feldúltságról árulkodó
soroktól:
Akkor éljetek a tettetett
boldogságotokban, Hong asszony…
Tudtam,
hogy In Ho véste oda azokat a sorokat, talán mielőtt…
Felment
benne a pumpa. Hát hogy teheti valaki ezt a fiával? És In Ho miért azonnal így
reagálta le. Szinte automatikusan, remegő kezekkel a telefonjáért nyúltam, és a telefonkönyvet
kotortam elő. Majd kikerestem az anya szót, és a fülemhez emelve tárcsáztam.
*
Megálltam
a kórházi szoba előtt. Nem szűrődött ki egy hang sem onnan, de valahogy mégis úgy
éreztem, hogy bent vannak. Nagy levegőt vettem, és lenyomtam a kilincset. Elég
rendhagyó látvány terült a szemem elé. Henry az ablakpárkánynak támaszkodott,
arca haragos volt, Shin az egyik széken ült, tenyerébe temetett arccal, Jae Hwa
pedig nagyokat fújtatott az ágy mellett, amiben In Ho feküdt, és kerülte az
összes többi tekintetét. De legalább ébren volt, hál istennek. Kicsit megkönnyebbülten felsóhajtottam. Majd egyre inkább felgyülemlett bennem az idegesség, a tette miatt.
Szinte a légy zümmögését meg lehetett volna hallani ebben a feszült légkörben. Jöttömre mind felnéztek.
Szinte a légy zümmögését meg lehetett volna hallani ebben a feszült légkörben. Jöttömre mind felnéztek.
-
Öhm..- nyögtem a furcsa tekintetektől, majd In Ho-ra néztem- Felébredtél?-
kérdeztem meg a nyilvánvalót, mire csak elhúzta a száját, és lekapta rólam a
tekintetemet. Itt szakadt el a cérna, odasétáltam hozzá, és nem érdekelt, hogy
infúzióhoz van kötve a gyerek, odasétáltam mellé, és közel vittem az arcomat az övéhez, hogy alig pár centire volt az arcunk egymástól.
- Te tényleg ennyire hülye vagy?- kérdeztem.
- Te tényleg ennyire hülye vagy?- kérdeztem.
Az
ezután beálló döbbent csöndet is vágni lehetett volna, In Ho szeme meg
összeszűkülve meredt rám, de még mindig szótlan volt.
-
Sejtem, hogy még egy szót sem szóltál a bandádnak.. erről!- mutattam fel a
levelet- Gyáva vagy, In Ho, gyáva vagy…- motyogtam neki.
Mihelyst
meglátta a kezemben lévő papírt, a szeme dühössé vált, megpróbálta kikapni a
kezemből, de nem engedtem. Nem. Nem hagyom! Még szerencse, hogy ágyhoz volt
kötve.
-
Mi Ah- sziszegte ingerülten- Tedd azt le!
-
Nem. Joguk van tudni, egy csapat vagytok.
-
Fiúk, kimennétek?- nézett körbe a beteg, de Shin csak felpattant, és kivette a
kezemből a papírokat.
-
Eszem ágában sincs!- dörrent rá In Ho-ra, aki egyre nagyobbakat fújtatott, majd
rám szegezte a tekintetét.
-
Miért csinálod?
-
Mert nem normális, hogy ezt tetted. Felhívtam az anyádat is. Elmondtam neki,
mit csináltál- mondtam, mielőtt még megölt volna a tekintetével. De az a szem
csak ezután közvetített igazán utálatot.
-
Hogy mit csináltál?- ült fel jobban, hogy egy síkban legyünk a fejünk- Minek
szólsz bele mások életébe?- ordította. Jae Hwa próbálta visszatolni, de arrébb
lökte a srácot is.
-
Hát abba igenis beleszólok, ha ki akarod magad nyírni!- tártam szét a kezem.
-
Maradtál volna otthon, ahol voltál. Bár ne költöztél volna a szomszédba! Felforgattad
az egész bandánk életét. Boldog vagy?- ordította, hogy már tényleg megijedtem.
És amit mondott, az rendesen szíven ütött. In Ho…
-
Hé, csak mert rájött, hogy mi miatt akartad megölni magadat, nem kell
leordítani. Amiért hibát követtél el, azért nem őt kéne vádolni- karolt át Shin, mikor látta, hogy mindjárt elsírom magamat, de én
lelöktem a kezét.
-
Bocsáss meg, In Ho, hogy ennyire és eddig zavartalak. Többé nem fordul elő-
mondtam érzelemmentesen, majd kisiettem a kórteremből. Mihelyst kiértem,
összeszorult a torkom, és ismét elfogott a kételkedés abban, hogy jó helyen
vagyok e. Elindultam a folyosón, és mikor magam mögött lépteket hallottam,
megszaporáztam a lábamat. Mindez hiába. Valaki megragadta a karomat, és szembe
fordított magával.
-
Shin…- motyogtam, és riadtan körbenéztem, majd megláttam, hogy rajtunk kívül
vannak még a folyosón, akik eddig ugyan nem vettek észre, nagyon szem előtt
voltunk- Meglátnak!- próbáltam kihúzni az övéből a kezem, de nem engedte, hanem
egy egyszerű mozdulattal kitárta a mellettünk lévő kis raktárhelységet, és
belökött rajta, majd bevágta az ajtót. Pár pillanatig, míg nem kapcsolt a fiú
lámpát, addig csak a sötétbe tapogatóztam. És miután világos lett, szintén nem
tudtam körülnézni, mert Shin az egyik polcig tolt, és rátapadt a számra.
Váratlanul ért, így próbáltam eltolni magamtól, de nem volt hosszú életű az
ellenkezésem. Mindig levett a lábamról, így belesimultam az öleléséből, és
hagytam, hogy csókoljon. Tudtam, miért csinálja. Valamilyen szinten így vezeti le a feszültségét, ami, mint a banda vezére, őt sújtotta. Nem lettem volna a helyébe, fogalmam sem volt, milyen gondolatok kavaroghattak a fejében. De ha egy kicsit is segíthettem rajta, már megérte. Azt hittem, ha hagyom, megnyugszik, de továbbra is
olyan sürgetően csókolt, mint aki képes lenne lerángatni a ruháimat ebben a kis
zugban, és olyat tenni, amire még nem nagyon éreztem magam késznek. A keze már
a pólóm alá simult, és belőle pont kinéztem, hogy nem zavartatná magát itt.
-
Shin…- motyogtam, miközben finoman eltoltam, és szemébe néztem- Hogy van az,
hogy te mindenhol találsz egy raktárt, ahol rám mászhatsz?- motyogtam, és
vállára hajtottam a fejemet. Ő kicsit kuncogva átölelt, és úgy suttogta a
fejembe.
-
Adottság. Amúgy nem akartam ezt tenni, de ezt hozod ki belőlem. Csak beszélni
akartam veled. Ne vedd a szívedre, amit In Ho mondott. Ő benne most furcsa
dolgok játszódhatnak le. Nyilván ő sem akart igazán meghalni. És most rajtad
vezeti le a feszültségét. Ne aggódj, minden rendbe fog jönni, rendben?
-
Ne aggódj, erősebb vagyok, mint hiszed- mondtam kicsit sóhajtva.
-
Te csak erősnek hiszed magadat. Előadod a keményt csajt, aztán…- a kezét egyre
fentebb vitte a derekamon, egyre közelebb a mellemhez, amitől megint zavarba
jöttem, és elpirulva elfordultam, amire kicsit felnevetett- Tőlem mégis félsz- ölelt át hátulról, majd
fülembe súgta- Nem teszek veled semmit, amit nem akarsz… még!- erre az utolsó
szóra nyeltem egy nagyot- Most visszamegyek a fiúkhoz, mielőtt szétszedik egymást. De holnap este menjünk
el randizni, tudom, hogy hiányzik neked egy normális párkapcsolat! Nekem is...- tette hozzá kisvártatva.
-
Tudom, hogy mi sosem
mehetünk el rendesen randizni, nem járhatunk az utcákon kézen fogva…
-
Hogy ne tehetnénk? Majd késő este. Holnap nem lesz semmi dolgom. Na?
-
Nem is tudom Shin, így is megláthatnak…- motyogtam.
-
Nincs benned kalandvágy?- emelte fel az államat az ujjával.
-
Nem akkor, amikor a híred forog kockád, bolond…
-
Nem érdekel, akkor is elmegyünk… jó móka lesz- mosolygott.
-
Hát… benne vagyok!- mondtam végül.
-
Remek. Holnap este 10-re legyél kész- nyomott egy csókot a számra, majd ki is
sietett a szobából.
Hát
már megint éreztem magamon a Shin erre járt, Shin letarolt, és Shin elment
érzést. Még jó, hogy tudtam, hogy nem örökre. Egy nagy tanácstalan sóhaj
kíséretében vártam leültem az egyik vödörre, és ott ültem. Fogalmam sincs,
mennyi ideig. Csak éreztem, ahogy egyre jobban zárom ki magamból a káros
gondolatokat. Hagytam, hogy mind eltávozzon belőlem, csak akkor nyugodtam meg
teljesen, majd elindultam hazafelé.
Épp,
hogy kiléptem az ajtón, szemben találtam magam egy elegánsan öltözött nővel.
Akit ismertem.
-
Hong asszony- hajoltam meg kicsit, mikor ő is felismert.
-
Köszönöm, hogy hívtál!- tette a kezét a vállamra, és bármennyire is erős nőnek
tűnt, és bármennyire és száraz volt most a szeme, tudtam, hogy míg idáig
eljött, megeredt a könnycsatornája.
-
Még ha a fia meg is utált érte… mivel itt van, megérte!- vontam meg a vállamat.
-
Múltkor túl kemény voltam veled- hajtotta le kissé a fejét.
-
Még élek!- kerültem én is a szemkontaktust.
-
Fogalmam sem volt, hogy ezt fogja magával tenni…- motyogta.
-
Én mondtam, hogy szüksége van a családra. Csak fogadják el ilyennek. Ő boldog
lehetne így. Kérem!- néztem végre a szemébe- Utáljon engem helyette.
-
Miért viseled ennyire a szíveden a sorsát?- kérdezte.
-
Mert ő is változtatott rajtam. Ezek a fiúk nem csak annyit érnek, amennyi a
bohóckodásuk a színpadon. Hálás vagyok nekik, amiért eltölthettem velük egy
nyarat.
-
Hazamész?
-
Vagy igen, vagy nem. Sok dologtól függ…- kerültem a választ.
-
Remélem jó döntést hozol!- mosolyodott el egy kicsit.
-
Mindenki ezt várja tőlem- eresztettem meg én is egy kis ajakferdülést.
-
Szerintem a fiúk is ugyanannyit, ha nem többet köszönhetnek neked, mint te
nekik- veregette meg a vállamat, majd bement az épületbe mellettem. Addig
néztem utána, míg el nem tűnt. Utána szomorú mosolyra húztam a számat, és hátat
fordítottam a kórháznak. Ha a jó tanácsainknak csak egy tized része is célba
ért… az már nagy siker. És mondjon bárki bármit, már ennyitől is jobb lesz a
világ.
*
Másnap
sehogy sem akartam reggel kikelni az ágyból. Nyűgösnek éreztem magam, és a
fejem is fájt. Tegnap találkoztam So Ra-val, és elmondtam neki, mi történt In
Ho-val. Mondanom sem kell, hogy olyan oldalát ismertem meg, a lánynak, amit még
sosem láttam. Nem akadt ki, egyszerűen csak, mint valami érzelemmentes zombi,
felállt az asztaltól a kávézóban, azt mondta, most mennie kell. És hallottam
Jae Hwa-tól, hogy olyan szinten összeveszett In Ho-val, mikor bement hozzá,
hogy nem valószínű, hogy fognak még beszélni…
Min
Mi-vel is találkoztam délután, a műsor előtt, amiben bevallották, és
megerősítették Alex-szel, hogy egy párt alkotnak. Mondanám, hogy nagyon
rózsaszín felhős kapcsolat, de nem lenne igaz. Inkább olyan ingovány az egész,
mint az miénk, Shin-nel.
A
telefonom kijelzője felvillant, és meghallottam az sms jelző hangomat is.
-Biztos
Shin az- gondoltam, és mosolyogva érte nyúltam. Rányomtam a megnyitás gombra,
és elcsodálkoztam. Számomra ismeretlen számtól jött. A szövegét meg vagy
10-szer újra kellett olvasnom, mert nem voltam képes épp ésszel felfogni.
„Élvezd ki a mai napodat. Ez az
utolsó nyugodt 24 órád. Hidd el, egyszer még te is megköszönöd! Lucy”
Meredten
néztem az üzenetre. Mit akar ez jelenteni? Mégis, hogy akar nekem ártani?
Ajkamba haraptam, hogy éreztem, hogy a külső részét felsértem. Már megint,
kinek ártottam? Lucy-ből sok mindent kinéztem, hogy keseríthetné meg az
életemet. Még hogy megköszönöm neki egyszer! Milyen álszent liba.
Azonban nem tudhattam, hogy mit fog
velem kezdeni, és hogy ez üres fenyegetés, vagy komolyan készül valamire, így
úgy döntöttem, hogy míg nem dől az ember háza, miért szaladgáljon köröket
feleslegesen. Lehet, hogy rossz filozófia volt... De hisz ez nem olyan, hogy tudom, hogy jön az árvíz, és felpakolom a
homokzsákokat. Nem, ilyenkor az ember nem tudhatja, hogy a támadás honnan jön.
Feleslegesen meg nem ijedek meg tőle.
Így egy nagy levegővétel után
arrébb löktem a telefont, és el kezdtem készülődni a mai naphoz. De a gondolat
valahogy beleette magam az agyamba. Olyan sok szörnyűség történt mostanában. Mi
lenne, ha csak nekem is 24 órám maradna? Kiket akarnék látni? Kikkel akarnám
tölteni? Kiknek mondanék, és mit? Mit akarnék mindenképpen megtenni?
Sok időm volt még az esti randiig,
így elhatároztam, hogy ma nem fogok lustálkodni, inkább azokkal töltöm, akik
fontosak nekem.
Azonnal tárcsáztam anyám számát,
aki két kicsöngés után fel is vette. Így alakult, hogy délelőtt bementem hozzá
a stúdiójába, és segítettem neki kicsit, aztán ebédidőben vittem egy kis ebédet
apámnak az irodájába. Mondanom sem kell, hogy nagyon meglepődtek, hogy ilyen
vagyok. Sosem voltam jó gyerekük, csakúgy mint ők sem voltak jó szülők. De miért haragudtam volna? Ami volt, azon úgysem lehet változtatni. Változtatni csak MOST lehet. Egyiküknek
sem volt nagyon ideje, így vittem be a fiúknak is egy ennivalót a DS-be. Csak
Jae Hwa és Henry volt bent, akik meséltek In Ho állapotáról.
A fiú már jobban volt, de azért kellett neki még idő a felépüléshez. Így a hétvégi koncertjüket el is kellett halasztani. Aztán meséltek a beosztásukról, jövő hónapban Taiwanban és Japánban koncerteztek, aztán ősszel kezdik az Amerikai és Európai turnéjukat. Jae Hwa volt az, aki úgy tűnt, nagyon szeret koncertezni, Henry kicsit belefáradt abba is, hogy arról beszéltünk. Ez furcsa volt, mert ő volt a kis energia bomba mindig. De az ő idejüket sem rabolhattam sokáig, igaz egy kicsit maradtam az énekpróbájukon. Min Mi-vel is összefutottam az ügynökségben, de nem sok ideje volt neki sem. Azonban vigyorogva elmesélte, hogy kapott egy nagyon jó szerepet a következő drámában, amit majd forgatnak. Ennek igazán örültem, hisz tudtam, mennyire szeret színészkedni.
A fiú már jobban volt, de azért kellett neki még idő a felépüléshez. Így a hétvégi koncertjüket el is kellett halasztani. Aztán meséltek a beosztásukról, jövő hónapban Taiwanban és Japánban koncerteztek, aztán ősszel kezdik az Amerikai és Európai turnéjukat. Jae Hwa volt az, aki úgy tűnt, nagyon szeret koncertezni, Henry kicsit belefáradt abba is, hogy arról beszéltünk. Ez furcsa volt, mert ő volt a kis energia bomba mindig. De az ő idejüket sem rabolhattam sokáig, igaz egy kicsit maradtam az énekpróbájukon. Min Mi-vel is összefutottam az ügynökségben, de nem sok ideje volt neki sem. Azonban vigyorogva elmesélte, hogy kapott egy nagyon jó szerepet a következő drámában, amit majd forgatnak. Ennek igazán örültem, hisz tudtam, mennyire szeret színészkedni.
Délután ismét So Ra-val loptam a
napot, és a nagy melegre való tekintettel egy strandra mentünk el. Próbáltam
felhozni az In Ho témát, de mindig elzárkózott előle. Nem hibáztattam, de
tudtam, hogy egyszer neki is szembe kell néznie a problémával. Így hamar elment
a délután is. Végeredményben régen volt ilyen mozgalmas és boldog napom. Talán,
ha tényleg 24 órám maradna, akkor is ilyen boldog szeretnék lenni. Miután
hazaértem, láttam, hogy fent van Aliz skype-on, és azonnal őt is tárcsáztam.
- Neked is ott kell az első
randidat megrendezni, mikor elhatároztam, hogy én foglak felöltöztetni rá!-
sóhajtotta a kamerába.
- Sajnálom, nem mehetünk Budapestre
randizni!- nevettem.
- Nem félsz, hogy valami baj lehet?
- Hidd el, én is tartok tőle… De
majd vigyázunk!
- Nagyon szereted?- vigyorgott be a
kamerába.
- Igen. Azt hiszem nagyon- dőltem
hátra.
- Akkor ott maradsz, igaz?
- Hát…- így, hogy ki mondta,
rájöttem. Igen, itt akarok maradni. Lehet, hogy furcsa, érzelmes. Tudtam, hogy
nem láthatjuk egymást túl gyakran. De vele akartam lenni. Szerettem. És azt
hittem több indok nem is kell.
- Ha minden jól jön ki, akkor igen.
Szeretnék vele maradni- vallottam be most először. Hiába, ő ismert engem a
legjobban, még ha most nagyon messze is voltunk egymástól.
- Hiányozni fogsz, nagyon.
- Majd gyakran megyek haza, és te
is jössz ide, bolond- mondtam, igyekezve feledtetni vele a tényt.
- Mindenképp! Csak fura lesz… eddig
minden élményeinket közösen osztottuk meg. Most meg kicsit elágaztak útjaink…
- Ez nem változtat azon, hogy te
vagy a legjobb barátom. Még ha félévente látjuk egymást, ha mindkettőnknek más
társaságai is vannak, és még akkor is, ha úgy tűnik, eltávolodtunk egymástól…
Akkor is te leszel az egyik legfontosabb ember az életemben. Akire bármikor
számíthatok…- mosolyogtam, mire ajkába harapott. Tudta, hogy nem vagyok az, aki
ki szokta önteni a lelkét ennyire. De ha igen, az meg szokta hatni.
- Menj a francba- morogta most is a
könnyeivel küszködve, majd az asztalára csapott- De most gyerünk! Mutasd meg,
mit akartál felvenni, én meg cenzúrázom!- vigyorgott, mire képtelen voltam én
is a példáját követni.
*
Teljesen kész
voltam, mikor elérkezett a 10 óra. Így is már egy ideje fel alá járkáltam a
szobában, mint valami felhúzható egér. Végül egy egyszerű ruhát vettem fel,
egyszerű kis balerina cipővel. Nem akartam sem alul, sem túlöltözött lenni,
ezért inkább maradtam az egyszerű saját stílusomnál.
10 előtt két
perccel kaptam egy üzenetet.
Shin
üzenete: Lejössz az
épület elé? Akkor nem kell felmennem…
Fintorogtam
egyet, majd bepötyögtem a választ.
Mi Ah üzenete:
Persze, le ne törjön a lábad. De ha
megbocsájtasz, nem az ablakon ugrok, hiába az a rövidebb és gyorsabb út, inkább
a liftet használom.
Shin üzenete:
Míg ezt beírtad, simán leértél volna…ㅋㅋㅋ
Ezen muszáj
volt mosolyognom, majd felkapva a táskámat, lesiettem. Pár perc alatt ott is
voltam a bejáratnál. Láttam, hogy a fiú az előtte lévő terecskén ül egy padon,
baseball sapkába, napszemüvegben, és az eget kémleli. Tényleg azt hiszi, hogy
onnan érkezek? Közelítő lépteimre rám emelte a tekintetét, majd felállt, és rám
mosolygott.
- Bocs, ma
kicsit meghúzódott a próbán a bokám. De nem vészes…- mondta.
- Ó, tényleg?-
néztem a bokájára. Tudtam, hogy anélkül nem igazán tudja a táncokat
megcsinálni.
- Nem, csak
kellett egy kifogás- nevetett fel, mire próbáltam tarkón vágni, de elhúzódott.
- Gonosz vagy!
- Te versz
mindig!- tette fel a kezét, majd hirtelen magához ölelt és nyomott egy puszit a
fejem tetejére- De hát téged ilyen spártain kell elfogadni.
- Nagyokos,
azt sem tudod, hol van Spárta!- morogtam.
-
Hogy ne tudnám- fűzte össze az ujjainkat- Én is jártam iskolába, és bármily
elképzelhetetlen, van is valami az agyamban… De most a gyomromban épp nincs
semmi. Szóval menjünk enni- majd a válaszomra sem várva húzott maga után.
Furcsa volt, hogy az ujjai az enyém köré kulcsolódtak. Ugyanakkor hihetetlenül
boldog voltam. Hisz ő Shin… akit mindenki imád… és pont én vagyok, aki neki
kellek!
Nem
is láttam, hogy milyen étterembe húzott be, csak mikor felismertem a benti
bútorzatot, akkor húztam mosolyra a számat.
-
Mikor először megláttalak itt ülni…. ahogy engem néztél… akkor még fogalmam sem
volt, hogy ez lesz- sóhajtotta jó kedvűen. Igen. Első napom volt itt, mikor
ebben a ramenesben megpillantottam a fiút. Nem is ismertem fel. Most sem voltak
sokan, pont mint akkor. Ez a hely pont azért volt jó. Mert apró volt, és nem a
legfelkapottabb. Ide az jött, aki egy kis magányra vágyott. Itt nem ismerték
fel…
-
Bunkónak találtalak, amiért nem vetted le a szemüvegedet itt- mondtam.
-
Láttam a tekinteteden már akkor is, hogy nem autogramot akarsz kérni…
-
Meglepődhettél, hogy utána be akartam törni hozzátok- nevettem.
-
Mit ne mondjak, kiakasztott, hogy egy elvetemült fan püföli az ajtót…
-
Engem meg az, hogy a szomszéd srác bunkósága az eget veri.
-
Mi változott?- nézett rám.
-
Semmi… csak épp belezúgtam a bunkóságodba. Te meg belém, mert a végzet asszonya
vagyok.
-
Idióta vagy, nem végzet asszonya!- mondta vigyorogva a fejét csóválva, majd
mikor rágrimaszoltam, megfogta a kezemet az asztal fölött-
Nem a végzet asszonya vagy, hanem az én asszonyom. Nem adlak senkinek.
Ezek
után két másodpercig bírtuk fapofával, majd egyszerre tört ki belőlünk a
nevetés. Szent ég, ki és mit csinált Mr. Ki vagy te mi vagy te hozzám képest
urasággal? Rejtély…
*
-
Hová menjünk? Mit szeretnél csinálni?- nézett rám Shin, miután kijöttünk a
ramenesből, és ismét összekulcsolta az ujjainkat.
-
Hát..- gondolkoztam el. Láttam pár keleti drámát, és tisztában voltam, mit
csinálnak egy randin. Vidámparkba mennek, a Seoul Tower-höz, egyéb ilyen puccos
helyre, de… ha 24 órám lenne csak… nem érdekelnének az ilyen helyek.
-
Csak sétáljunk ott, ahol nincsenek sokan- mondtam.
-
Most még mindig attól félsz, hogy felismernek engem?- kérdezte az utcára
mutatva. tényleg alig volt egy lélek is. Hisz ez egy egyszerű hétköznap,
ráadásul már elég késő is volt.
-
Nem, attól félek, hogy az emberek furcsán néznek majd rám, mert csak ilyen
satnya barátot tudtam összeszedni!- pimaszkodtam.
-
Tudod, más úgy érezné, hogy megfogta az Isten lábát, ha velem randizhatna-
húzta el a száját, és indult az úton a Han folyó felé.
-
Talán pont azért küldött az ég engem hozzád, hogy kicsit szedjek le az egódból.
-
Jó úton haladsz. A végén önértékelési problémáim lesznek.
-
Neked? Soha!- ráztam a fejem- Amúgy mesélj! Mit mondott az In Ho ügyre Han Tan
igazgató?
-
Ki volt akadva. Elmeséltük neki is, mi történt a szüleivel. Végül is nem szedte
le a fiú fejét, csak majdnem. Azt hiszem ha kiengedik, és rendbe jön, akkor még kirobbantják a háborút. Azonban hallottam, amit beszélt In Ho az
anyjával. Azt hiszem, jó úton vannak. Persze nem volt semmi filmbe illő
összeborulás, csak… lehetett érezni, hogy megtört valami. Büszke vagyok rád-
nyomott egy puszit az arcomra.
Hát
lehet valaki még ennyire aranyos, menő, és szívrengető, mint ez a fiú? Lehet,
hogy csak nagyon szerelmes voltam belé, de konkrétan megmozdult, és én már
azért odavoltam. Persze nem volt az az isten, amiért ezt ki is mutattam volna.
Az kellett volna még, ha még jobban elszáll magától. Még ennél jobban…
-
Akkor örülök, ha legalább ennyire jó voltam- sóhajtottam, arra gondolva, hogy beszélnem
kellesz azzal az idiótára, aki most csövekre van kötve. Nem szerettem az
emberekkel rosszba lenni.
-
Sok mindenre vagy még te jó!- bökött oldalba, mire felé fordultam.
-
Például?- néztem rá, kis mosollyal.
-
Például- vigyorodott el, majd magához húzott egy apró kis csókra- Erre
rendkívül jó vagy- kuncogta, mire felhorkantottam.
-
Remek, ezek szerint ha nem jön be az élet, még mindig elmehetek utcalánynak!-
mondtam kicsit gúnyosan.
-
Tudod mi a baj veled, Mi Ah? Nem viselkedsz úgy, mint aki szerelmes lenne
belém. Ugyanolyan vagy, mint régen, azzal a különbséggel, hogy nem harapod le a
fejem, ha hozzád érek.
Erre
nem tudtam mit mondani, csak tátogtam, mint valami hal. Igaza volt.
-
Annyi ideig tartottam magamban az érzéseket…- motyogtam.
-
Már nyugodtan kimutathatod őket- biccentette félre a fejét, mire
felsóhajtottam. Ő minden ilyesmit észrevesz rajtam. Valamiért ez
megkönnyebbültséggel töltött el, így fejemet beletemettem a vállába. Beszívtam
illatát, míg éreztem, ahogy a karjait körém fonja. Még szerencse, hogy nem
voltak sokan a Han partján.
-
Biztos nem akarsz valami mókásat csinálni az első randinkon?- kérdezte a
fülembe suttogva.
-
Csak veled akarok lenni!- szaladt ki a számon gondolkozás nélkül, és hallottam,
amint egy nagy lélegzetet vett.
-
Tudod, minden közül, amit eddig mondtál nekem… talán ez esett a legjobban.
*
-
Mindjárt ott vagyunk!- mondta mellettem mosolyogva.
-
De mégis hova megyünk?- kérdeztem már ezredszerre. A Han parton sétáltunk, és
valamit nagyon meg akart mutatni.
-
Mindjárt meglátod!- válaszolt derekamon nyugtatva a kezét.
Boldog
voltam. Most olyanok voltunk mint két teljesen normális ember. Egy pár. Tudtam,
még ha nem is tart örökké, most ki kell használni.
-
Ott van, te kis kíváncsi!- mutatott előre. A szám egy széles mosollyá alakult.
Előttünk a Banpo híd világított ezer színében. Ezer képen láttam már, de még
élőben sosem.
-
Nem tetszik? Akkor mehetünk is haza…!- fogta volna meg a kezemet, de
megállítottam.
-
Dehogy! Köszönöm.
-
Sejtettem. Egyszer mintha mondtad volna, hogy még mindig nem láttad este. Hogy
tetszik?
-
Nagyon szép!- mosolyogtam rá- Leülünk
oda?- mutattam az egyik padra.
-
Persze!- húzott maga után. Végül úgy telepedtünk le a padra, hogy ő mögöttem
ült, és a hasamnál kulcsolta össze a kezét, én meg nekidőltem.
Nem
szólaltunk meg, csak csendben ültünk, és néztük a hidat. Nem kellett üres
fecsegés, egyszerűen magát a tényt élveztük, hogy együtt vagyunk.
-
Shin, ugye tudod, hogy olyan vagy, mint ez a híd, igaz?- szólaltam meg végül.
-
Olyan erős, olyan szép, olyan sokszínű?- kuncogott a fülembe.
-
Nem, te bolond! Az a közös bennetek, hogy nem kell előttem állnia egyiknek sem,
ha látni akarom, beírom a nevét a google-be, és ott is van!- mondtam
egyszerűen, nem gúnyosan.
Erre
megfeszült mögöttem, és éreztem, hogy kavarognak benne a gondolatok.
-
De…- folytattam- Míg képen semmi élet nincs benne, míg képen egyszerűen csak
tetszik… ha életben látom, akkor érzem, hogy nem tudok betelni vele.
Erre
felsóhajtott, majd vett egy mély levegőt.
-
Mi Ah…?
-
Hmm…?- kérdeztem vissza.
-
Szeretlek!- na erre én voltam az, aki lesokkolt. Azt hittem félre hallok. Nem,
az nem lehet! Nem maga a szó jelentése volt, amin a legjobban ledöbbentem.
Hanem a nyelven. Magyarul mondta. Szembe fordultam vele.
-
Shin, mit mondtál?
-
Szeretlek!- mosolygott rám ismét kimondva a szót, a saját nyelvemen, bár kissé
akcentusosan, a szót, amit egyszer mindenképpen hallani akartam. Akaratlanul is
elmosolyodtam.
-
Nem jól mondom? Tudtam, hogy a fordítóprogramokban nem lehet bízni a neten,
majd odamegyek, és…- nem folytathatta tovább, belefojtottam egy csókkal.
-
Én is téged, még nálad is jobban!- mondtam szintén magyarul, majd újra
megcsókoltam. Éreztem, hogy ellazul, és visszacsókol. Derekamnál fogva teljesen az ölébe rántott, és egyre szenvedélyesebben falta az ajkaimat. Képes volt teljesen
elvenni a józan eszemet. De már egy valamiben biztos lettem. És ha tényleg csak
24 órám maradna, akkor egész biztosan azt tenném…
-
Shin…- nyögtem két csókja között- Menjünk haza!
Erre
kicsit eltávolodott tőlem, és a szemembe nézett.
-
Fáradt vagy?- kérdezte tőlem bizonytalanul, mire felnevettem. Úgy nézek én ki,
mint aki fáradt?
-
Csak menjünk haza- mondtam, és álló helyzetbe rángattam a fiút. Igazából elég hamar
visszaértünk az épülethez, nem kellett kerülő úton, a parton menni végig,
átvágtunk az épületek között. Viszont nem túl sokat beszéltünk. Csak az
ujjaival simogatta a tenyeremet. Én meg egyre jobban elhatároztam magamat.
Mihelyst
felértünk a szintünkre, Shin szembefordult velem, és felvonta a szemöldökét.
-
Itthon vagyunk! És most?- dőlt a falnak.
-
Bejössz?- mutattam az ajtómra.
-
Ha megyek, nem szabadulok sosem.
-
Nem akarsz velem aludni?- kérdeztem felvont szemöldökkel.
-
A múltkor is ki akartál rugdosni!- vigyorogta.
-
Ha nem, hát nem- vontam meg a vállamat egyszerűen, de mielőtt besuhantam volna az ajtón,
megragadta a karomat.
-
Csak vicc volt, persze, hogy veled alszok!- erre elmosolyodtam, és kézen fogva
behúztam a lakásomba.
-
Még jó, hogy a csajom ilyen közel lakik… nem biztos, hogy megérnéd a
kilométereket!
-
És még én nem mutatom ki a érzéseimet…- grimaszoltam, majd mellkasára futtattam a kezemet, és megcsókoltam, esélyt sem adva, hogy válaszoljon. Nem egyszerű puszival, annál
sokkal szenvedélyesebben. Azonnal reagált rá, magához húzott teljesen, és
karjaival a derekamat simogatta. Egy kiadós csókcsata után, ami közben valahogy
lekerült a pólója (tehetek én róla, hogy túl jó felsőteste van, és az a fránya
póló útban volt?), és mindketten az ágyon feküdtünk, kicsit eltolt magától.
-
A saját sírodat ásod, édesem!- morogta mély hangon- Ha nem hagyod abba, akkor képtelen
leszek megállni!
-
Ki mondta, hogy meg akarok állni?- suttogtam vissza, mire kicsit elkerekedett a
szeme.
-
Nem akarsz?- kérdezte végül, apró csókokat hintve a vállamra, majd ismét a
szemembe nézett.
-
Nem…- mosolyogtam rá magabiztosan, és mire észbe kaptam, maga alá tepert. Csak
pislogtam rá.
-
Miért nem?- kérdezte egészen közelről az arcomba, egyre közelebb az ajkamhoz,
de a kérdés ellenére tudtam, hogy érzi, miért döntöttem így. Hisz szerettem.
-
Mert ha 24 órám maradna…- suttogtam, de már nem voltam benne biztos, hogy
hallja- Te lennél az utolsó kívánságom!
*
Reggel
mintha parancsszóra tennék, kipattantak a szemeim. Jólesően nyújtózkodtam
egyet, és az arcomról nem lehetett levakarni a mosolyt. Szépet álmodtam… Kicsit zavarba ejtő volt, de hát...
Oldalamra fordultam, és ekkor… szembetaláltam magam egy édes, vigyorgó Shin-nel. A
visítás a torkomra fagyott. Szóval nem álmodtam... Igaz is, túl valóságos volt. Shin és én tényleg… A fejem
vörösre gyulladt, és zavaromban hirtelen nem tudtam semmit sem kinyögni. Nem is
tudtam volna mit mondani… ez a helyzet annyira… új volt nekem.
-
Jól aludtál?- mosolygott rám a fiú, mire bólintottam egyet automatikusan. Ő látszólag nem
zavartatta magát, sőt, túlságosan is jókedvű volt. Én meg túlságosan is nem mertem sehová sem nézni.
- Miért vágsz ilyen fejet?- vonta fel a szemöldökét- Megbántad?- kicsit ijedt hangsúllyal kérdezte.
- Miért vágsz ilyen fejet?- vonta fel a szemöldökét- Megbántad?- kicsit ijedt hangsúllyal kérdezte.
- Dehogy-
suttogtam, és a hajához nyúltam, hogy elsimítsam a szétálló tincseit- Dehogy bántam.
Örülök neki- hajoltam hozzá közelebb, egy apró csók erejéig.
- Örülök. Köszönöm, Mi Ah.
- Mit? Hogy végül megkaptál engem is?- vigyorodtam el.
- Nem, hanem hogy megbíztál bennem- puszilt homlokon, amitől ismét lábujjig pirultam.
- Tudod, hogy mi jutott most az eszembe?- kuncogtam- Mikor rájöttem, ki vagy, megkérdezted: „Mondd, mi kell? Egy ölelés? Vagy… egy puszi…? Egy csók? Vagy… egy együtt töltött éjszaka…?” Ha úgy vesszük, mindet megkaptam- sóhajtottam.
- Örülök. Köszönöm, Mi Ah.
- Mit? Hogy végül megkaptál engem is?- vigyorodtam el.
- Nem, hanem hogy megbíztál bennem- puszilt homlokon, amitől ismét lábujjig pirultam.
- Tudod, hogy mi jutott most az eszembe?- kuncogtam- Mikor rájöttem, ki vagy, megkérdezted: „Mondd, mi kell? Egy ölelés? Vagy… egy puszi…? Egy csók? Vagy… egy együtt töltött éjszaka…?” Ha úgy vesszük, mindet megkaptam- sóhajtottam.
-
Jó a memóriád. Viszont a valóságban, mindegyiket én
erőszakoltam ki...
-
Milyen erőszak! Rám néztél és elaléltam… csak jól titkoltam- mosolyogtam, majd
hirtelen nagy levegőt vettem- Shin, döntöttem, hogy megyek e vagy maradok!
-
Igen?- kérdezte megfeszülve, mintha tartana a választól.
-
Úgy döntöttem, hogy…
-
Mi Ah!- rontott be valaki a szobába, mint egy buldózer, és mikor felismertem
benne a döbbent képű Henry-t, aki nem tudja, miért is fekszünk, jóformán ruha
nélkül Shin-nek egy ágyban, én is ledermedtem, majd észbe kaptam.
-
Henry, az Isten szerelmére- húztam magamra jobban a takarót- Kódot
változtatok!- visítottam. Shin meg inkább csak szórakozott a jeleneten.
-
Maknae, rosszkor zavarsz!
-
Azt észrevettem- tátogta a fiú, majd mikor rájött, hogy bámul minket, hátra
arcot vágott be.
-
Kapjatok fel gyorsan valamit, mert gyanítom nincs túl sok minden rajtatok, mutatnom kell valamit- mondta, olyan határozottan, ami nem illett ehhez a
helyzethez. Valamiért kicsit megijedtem. Henry normális esetben sikítva
kiszaladna! Ezért gyorsan a tegnapi ruhámért nyúltam (még szerencse, hogy némi alsó öltözet volt rajtam), majd kipattantam az ágyból. Láttam, hogy Shin is
összevont szemöldökkel csatolja be a nadrágja övét. Látszott rajta is, hogy
rosszat sejt. Éppen ezért nem bosszankodtam, hogy nem folytathattuk a reggeli
romantikázást. De ha ezek után kiderül, hogy csak azért hívott, mert Jeonha szivárványszínűt
kakilt… Henry-t megfojtom.
-
Mi az?- kérdezte végül Shin.
-
Gyertek!- intett a nappali felé a fiatalabb fiú, majd bekapcsolta a tv-t, és
gyorsan kikeresett egy csatornát.
A
gyomrom liftezett egyet, mikor megláttam, hogy a déli műsorban (ennyit aludtunk
volna?) Lucy-vel adnak egy talk show szerűséget.
„Élvezd ki a mai napodat. Ez az
utolsó nyugodt 24 órád. Hidd el, egyszer még te is megköszönöd! Lucy”
Lehunytam
a szemem az emlékre, úgy hallgattam, amit mondott.
-
Beszélnél a FOUR leader-ével való kapcsolatodról?- kérdezte a műsorvezető.
-
Az igazat megvallva… ez kényes téma. Mi már nem vagyunk együtt Park Shin-nel!-
mintha felpofozott volna- Shin nem engem szeret- csukott szemmel is éreztem a
döbbenetet, amit ez kiváltott. Mi Ah, beszív, kifúj!
-
Mesélnél róla?
-
Igen. Mondjuk még friss a dolog, alig egy hetes. Én nagyon szerettem őt, és egy
ideig jól meg is voltunk… De aztán látszott rajta, hogy ő nem engem szeret…
-
Nem téged? Hát milyen bolond az, aki nem téged szeret, hanem valaki mást?
-
Shin boldog vele. Csak hát… nem egy híresség, ráadásul nem is koreai lány,
hanem európai… Csak úgy felbukkant, és elcsavarta Shin fejét.
-
És mit szóltál, mikor kiderült…?
-
Hát… ha Shin-nek ő a fontos, és őt szereti… a közös számunk után akartuk
bejelenteni a szakításunkat, de így nem tudom, hogy meg tudom e csinálni azt az
albumot, ez most elég fájdalmas nekem…
-
Milyen erős nő vagy… nem is tudja, mit veszített…
-
Elég volt!- kiáltott Shin, és kikapcsolta a tv-t, legalábbis úgy hallottam, még
mindig nem akartam kinyitni a szememet.
-
Ez nagyon nagy szívás…- motyogta Henry- Lucy magából áldozatot csinált,
Shin-ből egy csaló srácot, Mi Ah-ból meg egy szörnyeteg másik lányt…
Ahogy
így summázta, megremegett a szám széle… és szinte hallottam magamban: Tik-tak-tik-tak….
Lejárt
a 24 órám...
Aaaaaaaaaaaaa! Az "osszejovos" resz utan, hatarozottan ez kedvencem. Zsenialis, de emellett nem tulbonyolitott. Egyszeruen imadlak! Koszonom,hogy hoztad a rezst. Remelem a nyari szunetben sem fog lankadni a kedved, az iras irant es hozod nkunk a reszeket. Puszi Kajak
VálaszTörlésSzia *-*
TörlésÖrülök neki, hogy tetszett, én épphogy ezzel a résszel kapcsolatban éreztem kétségeket magamban... :) De ezek szerint mégiscsak sikerült.
Már csak, ha jól számolom, 4 rész maradt, azokat már gyorsan meg fogom írni, igyekszem velük :)