33. fejezet- Utolsó előtti
LA Angel
~2 évvel később~
R: Mondd csak, hogy értékeled az
utolsó évet?
M: Az igazat megvallva… még nem
nagyon volt időm ezen gondolkozni. Váratlan volt, és egyszerűen áttörő.
Igazából sosem gondoltam volna, hogy egy nap erre leszek képes, hogy egy nap…
ennyien tudják majd a nevemet.
R: Milyen érzés, mikor a színpadon
állsz, és a közönség veled énekli a dalokat, amiket te írtál?
M: Azt hiszem, ezt az érzést nem
lehet leírni, maximum, ha lenne szó a boldogság a végtelenedig hatványon
érzésre.
R: Mire vagy eddig a legbüszkébb az
életedben?
M: Hogy egyszer egy jó döntést
hoztam.
R: Mi volt ez a jó döntés?
M: Hogy igent mondtam, Simon Park
ajánlatára.
R: Kétséges volt, hogy elfogadod?
M: Akkoriban kétségek gyötörtek,
hogy ez a nekem való. De mára nem kételkedek.
R: A befutó számodat, a It was just a dream -et, mi
ihlette? Valós nyári élmény? A szöuli nyaralásod emléke?
M: Hmmm… (elgondolkozik) Igen.
Valóban annak a nyárnak az emlékére írtam, ami egyszerre volt életem
legboldogabb és legszomorúbb nyara.
R: Miért volt az?
M: Boldog voltam, mert felnőttem,
és szomorú voltam, mert felnőttem.
R: Ezt nem teljesen értem…
M: Akkoriban 18 éves voltam… most
is csak 20 vagyok, de azért sokat változtam. Akkor, azon a nyáron még úgymond
gond nélkül éltem. Igaz, akkor azok a problémák óriásoknak tűntek. Mára egy
kicsit keserédes emlék.
R: Érettebbnek tartod magadat?
M: Én igen. A barátaim máshogy
vélekednek…
R: Mit mondanak?
M: Hogy még most is olyan idióta
vagyok, mint voltam (nevet).
R: Kezdetben sok pletyka ment
körülötted. Csak úgy, mint egy átlag amerikai sztároknál. Viszont később
rájöttek, hogy te más vagy, mint a többiek. A te védjegyed az őszinteség lett,
így nem számított, milyen műsorban, riportban kellett megszólalnod, a saját
véleményedet mondtad. Ezzel sokak tiszteletét kivívtad. Ritka az ilyen ember.
Valamilyen szinten támadhatatlan lettél. Lepergett rólad minden téves hír és
botrány. Így a végén már nem is terjesztettek rólad hamis híreket. Hogyan
csináltad?
M: Azt hiszem… pont azért, mert
magamat adtam, őszintén beszéltem mindig az érzéseimről, gondolataimról… ezért
nem akartak annyira a magánéletembe turkálni… én magam sem értem, miért… de
köszönet a rajongóimnak, hogy ők is kiállnak ilyen téren mellettem.
R: Sokan úgy neveznek, a LA Angel.
Mit szólsz ehhez?
M: Talán felveszem művésznévnek…
(nevet) Igazából… kicsit zavarba ejtő is. Mintha túl sokat látnának belém.
R: Sokat? A hírek szerint,
miszerint gyakran adományozod a pénzedet jótékony célokra, mindenkihez kedvesen
beszélsz, az arcodon alig van más, mint mosoly…
M: Rajtam kívül ez még sok emberre
igaz. Én csak példaként állok talán előttük. Igazából ez volt az, ami annyira
tetszett a koreai sztárvilágban, mikor messziről tanúja lehettem. Ott az
énekesek színészek inkább voltak minták, példaképek. Itt Amerikában olyan
sokszor hallani olyanokat, hogy valami híresség drogozik, megcsalta ezt, azzal…
ha csak a fele is igaz, akkor már nem is követendő példák. Ott, ha ilyen
történt, szigorú büntetést kaptak… Ezért én is olyanná akartam válni, mint ők.
És ha az emberek példaképnek tekintenek, annak örülök. Bár így nagy a
felelősség.
R: Az új albumod témája mi lesz?
Már nagyon sokan várják.
M: Egyenlőre titok. De remélem
tetszeni fog.
R: A nyakadban mindig ugyanaz a
nyaklánc lóg. Emlék köt hozzá?
M: Igen, egy olyan embertől kaptam,
aki akkor is hitt bennem, mikor én magam sem. Örökre hálás leszek neki, hogy
megtanította, a holnap mindig jobb lehet, ha teszünk érte.
R: Legutóbb, a szintén híres,
fiatal zeneszerzővel, énekessel, Christopher Grey-jel dolgoztál együtt. A hírek arról
szóltak, hogy sokan látnának titeket szívesen párként.
M: Valóban jól kijöttünk egymással,
de semmi más kapcsolatunk nincs a barátinál.
R: Mit gondolsz a randizásról? Fontosabbnak
tartod nála a karriert?
M: Azt hiszem, hogy… ha eljön az,
akivel nekem együtt kell lennem, akkor úgysem tudok neki ellenállni. Így csak
várnom kell. És addig meg dolgozok teljes szívemmel.
R: Több olyan ember kéne, mint te.
M: Ne hozzon zavarba…
R: Utolsó kérdésem. A befutó
számodnak, az utolsó sora az volt: Egyszer
még visszatérek, abba az álomba. Ezt ezek szerint Szöulra értetted. Vissza akarsz menni a
közeljövőben? Mióta híres lettél, tudtommal nem voltál ott.
M: Ha elérkezettnek látom az időt,
mindenképpen visszamegyek, és…
….
- Hé! Egy tízes skálán mennyire
szánalmas interjút olvasni… saját magaddal?- dugta fejét Aliz az enyém mellé,
és kitépte a kezemből az újságot.
- Nagyon gyorsan add vissza!-
szóltam rá felháborodottan- Már csak pár sor volt hátra.
- És nem emlékszel, mit mondtál, LA
Angel?- kérdezte nevetve.
- Haha, nagyon vicces vagy. De már
visszaadhatod! Vagy kirúgatlak- vigyorodtam el pimaszul.
- Nem te vagy a főnök!- vágott
vissza- Engem Simon Park vett fel gyakornoknak melléd. De ezután a két hét
után, amit így kellett velem eltöltenem, már sajnálom a menedzseredet…
- Most miért?- biggyesztettem le az
ajkamat, majd mikor nem bírtam tovább, széles mosolyra húztam a számat.
- Jaj, ne mondd már, hogy nem
király a világhíres legjobb barátnőd menedzser gyakornoka lenni?
- Világsztár, a fenét!- nevetett
vissza.
- Jó, akkor mondd a mai
beosztásomat- sóhajtottam fel fintorogva, mikor láttam, hogy Aliznak nincs
kedve velem szórakozni, pedig most jó kedvemben voltam, és szívesen húztam volna tovább az agyát. Komolyan vette a melót, komolyabban, mint én. De illett
hozzá, annak idején jó szakot választott. Most legalább együtt lehettünk. Álmodni sem mertem volna erről... két éve.
- Ma reklámfilmet forgatsz
délutánig itt, New Yorkban. Mindjárt indulnunk kell a helyszínre. Aztán estére van egy
vacsora megbeszélésed Simon Park-kal. Nem tudom, kikkel kell találkoznotok
sajnos. Aztán holnap is egész nap forgattok. Utána mehetünk haza LA-be.
- Helyes!- sóhajtottam.
Igen, kicsit rohanós életem lett,
miután befutottam. A mai napig csodának tartottam. Miután kijöttem ide az
USA-ba, valahogy sosem hittem el, hogy valóban híres lehetek. De sikerült. Egy
év gyakorlás után híres lettem. Mint derült égből villámcsapás. És rengetegen
szerették a zenémet… de ami még meglepőbb volt… engem is szerettek. Engem... Kang Mia-t. Igen, Mia-ként lettem híres, koreai nevemet csak ott használtam. És ott is hagytam. Egy emlék részeként.
Ezért egy percig sem bántam, hogy
ezt az utat választottam. Kár lett volna kihagyni, 18 éves korom érzelmei
miatt. Bár néha elmerengtem, mi lett volna, ha… de végül mindig rájöttem, hogy
jó helyen vagyok. Így sok embernek segíthetek. Sok embernek lehetek példája… és
ez az, ami igazi boldogság.
Aliz második éve végén az
egyetemről eljött hozzám gyakorlatra. Igen, néha ki tudtam készíteni. Azért
nekem is megvolt a temperamentumom, amivel nem mindig dolgoztak együtt szívesen.
De hát Simon Park-kal is jól kijöttem. Néha szigorú volt, de mindig igazságos.
Öröm volt velük dolgozni. Menedzseremet, a szintén félig koreai, félig amerikai
Timothy Lee-t is nagyon csíptem. Sokat lehetett vele nevetni, ökörködni, bár
néha konkrétan ki tudtam kergetni a világból sajátos meglátásaimmal. És mivel
ilyen emberek vettek körül, nekem is hamar visszaköltözött az arcomra a mosoly.
És nem is akart onnan elmászkálni. Igen. Úgy éreztem, boldog vagyok.
- Aliz- szóltam a barátnőmnek, de ő
a telefonján pötyögött, nagy beleéléssel- Hé, ne most beszéld meg a randidat Marc-kal. Most
dolgozol!- húztam az agyát. Mert igen. A srác, aki régen bejött nekem, most
legjobb barátnőmmel randizott. Mivel mindketten itt voltak az USA-ban, így
gyakran találkoztak. Örültem nekik, mert látszott, hogy szeretik egymást. Nem
volt furcsa érzés. Hisz már rég kihunyt az a láng, amit valaha éreztem Marc
felé.
- Bocsi- pirult el a lány, mire
akaratlanul is felnevettem, mikor megszólalt a telefonom. Min Mi nevét
pillantottam meg, így azonnal felvettem.
- Szia, mi újs…?
- Végre, hogy felvetted…- hallottam
koreai barátnőm rosszallását.
- Csak 3 másodpercet kellett várnod!-
sóhajtottam.
- Kit érdekel, beszélnem kellett
veled.
- Mondjad, mi volt ilyen sürgős!-
sóhajtottam.
- Ha nem akarsz meghallgatni, mert
nagy sztárkodásodat követően a régi barátaidra nincs időd…
- Hé, erről szó sincs. Csak
kíváncsi vagyok. Ezért, légy oly kedves áruld el, hogy miért hívtál!- röhögtem
el a mondat végét, elvégre a dolog egészen nonsense volt.
- Jó… szakítottam Alex-szel…
Felsóhajtottam, és ajkamba
haraptam. De nem a hírtől. Hanem hogy visszatartsam a nevetésemet.
- Ez már a hónapban a harmadik
alkalom…
- De ez végleges…
- Persze, tudom, tudom…-
nyugtattam, miközben magamban hozzátettem: Legutóbb is ezt mondtad… Minek
veszekednek folyton, mikor úgyis mindig egymás karjaiba kötnek ki?
- Figyelj, Min Mi… nem igazán tudok
neked tanácsot adni, esetleg csak annyit, hogy ne essetek egymás torkának az
első rossz szó után. Akkor talán a dolog tartósabb lesz…
- Hah, mert te annyit tudsz a
tartós kapcsolatról…- és ezzel kezdetét vette a Min Mi féle agymenés. Igazán
szeretett okosabbnak tűnni nálam, főleg az utóbbi időben.
- Amúgy…- fejezte be hirtelen az
okításomat- So Ra-val mi van?
- Megvan, azt mondta, beugrik
holnap a forgatásomra, mert New York-ban lesz- feleltem.
- Milyen jó, hogy ő legalább sokat
láthat téged… majd valamikor csapjunk egy csajos hétvégét. Na de most mennem
kell, nemsokára forgatásom van. Alexet pedig… szerintem még megtartom, aztán ha
nagyon elviselhetetlen, akkor kidobom… Szia!- azzal le is tette. Elmosolyodtam.
Igen, örültem, hogy azok után is, hogy megtudták, nem árultam el nekik, hogy
Amerikába készülök, akkor se haragudtak rám. Mármint Min Mi játszotta egy ideig
a sértettet, So Ra viszont azonnal fellelkesült, hisz ő is amcsi, így gyakran
találkozhattunk. Min Mi is, ha erre járt, akkor beugrott hozzánk. Így nem
szakadt meg a kapcsolatom velük, sőt, tovább kovácsolódott. Hálás voltam a mai
napig, hogy akkoriban útjaink keresztezték egymást.
So Ra is ígérte holnapra a
jelenlétét, már két hete nem láttam. Ő amúgy sulit végzett itt az államokban, marketinget tanult.
- Mehetünk már?- nézett rám Aliz,
mire bólintottam.
Beszálltunk a kocsiba, és kényelmesen
hátra dőltem, hogy még azalatt a fél óra alatt, míg a helyszínre érünk, addig
is pihenjek.
- Hé, ne aludj, inkább az új
albumod dalain gondolkozz- bökött meg legjobb barátnőm.
- Nem tudtam egész éjszaka aludni,
hagyjál már!- nyögtem fáradtan.
- És ez kinek a hibája?
Christopher-é?
- Mi köze lenne ennek Chris-hez?-
vontam fel a szemöldököm.
- Azt hittem tegnap este vele
skype-oltál olyan sokat…- nézett rám a lány irritálóan sokat mondó tekintettel.
- Igen, beszéltem vele, de csak
barátok vagyunk, nem kell úgy nézned, mint aki már a gyerekünk keresztelőjére készül. A ruhát sem kell még megvenned rá…
- Persze, persze!- legyintett,
beletörődve, hogy a számból mást nem fog hallani. De hát ez volt az igazság,
könyörgöm!- De akkor most se viselkedj vele
félreérthetően!
- Miért, Chris itt lesz?- néztem
rá, nagyot kortyolva a rostos üdítőmből, és megtörölgettem a számat.
- Vele fogsz forgatni, te hülye!- csóválta a fejét lemondóan barátnőm.
- Igen?- csodálkoztam. Valamiért
nem rémlett.
- Te a szerződéseken az
oldalszegélyt nézed vagy mi?- röhögött fel.
- Hagyjál már ezzel!- nevettem én
is.
- De komolyan mondtam, az
albumodról. Gondolkozz a számaidon!
- Jól van, értettem, menedzser
asszony! Mindjárt írok neked egy számot!- megragadtam az előttem lévő
ásványvizes üveget, számhoz emeltem mikrofon gyanánt, és nagy hangon elkezdtem,
iszonyat dallamtalanul énekelni, közbe a kezemmel hadonászva.
-
Nem tudom, miről szóljon a dalom!
Hagyj
már békén te majoooom,
Meghalok,
ha tovább zaklatsz, oooh, ezzel,
És
ígérem megfojtalak kéz kézzel,
Oh,
baby ne hagyj eeeel…
- Rendben, inkább aludj!-
legyintett Aliz, mikor látta, hogy agyi pihentségem, és zenealkotási képességem
fordítottan arányos. Meg a sofőr is furán nézett ránk. De hát ő már hozzászokott, hogy nem vagyok éppen normális.
- Köszönöm!- mosolyogtam rá
tettetett örömmel, majd, miután legjobb barátnőhöz méltóan még elmorgott egy:
hülyegyerek jelzőt, lehunytam szemem, és próbáltam pihenni.
*
- Mikor adod ki az albumodat?-
nézett rám nagy szemekkel Chris, a forgatási szünetben. Tulajdonképpen csak egy
egyszerű reklám volt, nem igényelt túl nagy erőbedobást. Igazából, a 24 éves
énekes barátom nagyon jóképű volt, a maga szőke-kékszemű valójában, de nekem
tényleg nem dobbant meg a szívem tőle… azóta nem is nagyon reagált a helyes
pasikra úgy, mióta… na igen, mióta utoljára szerelmes voltam.
- Mikor elkészül!- adtam meg az
elmés választ.
- Remélem meghívsz a lemezbemutató
koncertedre- bökött meg kicsit a vállával.
- Csak ha meghívsz utána egy
hamburgerre- vigyorogtam vissza.
- Csak ha mondhatjuk, hogy randi-
jött a hirtelen válasz, mire elakadt a szavam. Eddig ő sem nagyon utalt arra,
hogy többet akarna.
Mia, az ég szerelmére, tök jó srác,
csak azért mert nem tudsz továbblépni… vagyis, de, már nem érdekel a múlt, csak…
próbáld meg!- győzködtem magamat.
- Még… még átgondolom, mennyi romantikus a hamburger evés- motyogtam,
mire az arcán széles mosoly terült el- Mi az?
- Nem mondtál egyből nemet. Máris
különlegesnek érzem magam…
Igen, eddig jó páran hívtak
randizni, amerikai sztárok, de szinte azonnal visszautasítottam mindet. Meg
hát, nehezen hevertem ki a 2 évvel ezelőttit. De már sikerült lerendeznem
magamban. Igen, annak már vége. Itt az idő továbblépni…
- Mia! Egy marék idióta keres
téged!- hallottam Aliz hangját pár méterrel arrébbról, mire felpattantam, és
odasiettem. Azonnal tudtam, hogy kire gondol, így boldogan kaptam ki a kezéből
a mobilját, ahol videó híváson keresztül azonnal szemben találtam magamat Henry-vel.
- Szia szupersztár, emlékszel még
rám? Csak mert egy hete nem kerestél!- szólt bele a kamerába helytelenítően
fejet csóválva. Nem változott az évek során, még mindig ugyanaz a bolond srác
volt, hiába töltötte már a huszonkettőt. Mikor aznap leszálltam a gépről, és
visszakapcsoltam a telefonomat, addigra anya már odaadhatta neki a levelemet,
mert kaptam egy sms-t, amiben ez állt: Örökké
melletted állok, te mindent megérsz nekem, szupersztár!
Azóta is így nevezett. Többször meg
is látogatott, leküzdve Amerika ellenes érzéseit. És én büszke voltam rá. És
hálás, amiért a titkaimat, amit csak neki árultam el, nem mondta tovább.
- Téged nem lehet elfelejteni-
vigyorogtam.
- Jó kedved van, látom… Mikor jössz
Koreába turnézni?
- Tudod jól, mit gondolok erről-
vakartam meg a tarkómat.
- Gyáva vagy…
- Inkább arról mesélj, hogy van
Gongju?
- Jól, imádom. Nem győzöm elégszer
köszönni neked! Megmutassam?- azzal felemelt egy kis foltos spánielt a földről,
és belemutatta a kamerába. Szegény kutyus már nem élvezte annyira a díszszemlét, mint gazdija. Igen, sajnálattal értesített róla egy évvel ezelőtt,
hogy Jeonha feladta az evilági élet örömeit, valami túlvilágiért cserébe.
Vagyis jobb létre szenderült. A fiú ugyan meghívott a temetésére, és nagyon
maga alatt volt, mégsem tudtam elmenni. Ezért cserébe, mikor eljött
meglátogatni, vettem neki egy kiskutyát, hisz a kutyák mégis csak jobb társai
az embernek, mint az aranyhalak. A kutyus neve Gongju lett, ami hercegnőt
jelentett. Én adtam neki eme becses nevet, csak sajnos rájöttünk másnap, hogy az
eb hímnemű… de a név rajta ragadt.
- Henry! Legutóbb mesélte Min Mi,
hogy Eun Mi totál rád akadt.
- Ja, igen, a csaj totál a
bátyjára ütött, tiszta Shin, akkora diktátor tud lenni néha… Mióta itt dolgozik a cégnél
sminkesként, egyszerűen mindenhová követ… néha nem is tudom lerázni. Szép lány,
csak kicsit… ijesztő!
- Ne félj már a lányoktól, te
szerencsétlen!- csóváltam a fejem, majd csak azt vettem észre, hogy valaki
kikapja a bolond maknae kezéből a telefont, és rám vigyorog, 1000 wattosan.
- Jae Hwa, menj el egy fogkrém
reklámba- nevettem el magam.
- Látom, még mindig imádsz!- mondta
a srác. Ő is és In Ho is jól fogadta a hírességgé válásomat. Azt mondták örülnek, hogy így legalább napi szinten látnak. Ha csak a tv-ben is. Azóta találkoztunk
is egyszer, mikor Amerikában nyaraltak. Mondjuk a koncertjeik idején, nekem sürgős dolgom akadt Európában. Még véletlenül sem akartam egy kontinensen tartózkodni... na, értitek.
- Már csak tudod…
- Ott van most is melletted az a
nyálgép, amúgy? Nagyon irritáló feje van.
- Nyálgép?- kérdeztem vissza
értetlenül.
- Az a Christopher nevű Ken baba…
- Hé, kicsit több tiszteletet!
- Jesszus, mondd, hogy nem
randiztok tényleg!- fintorgott.
- Nem, nem randizunk. Én egy
karrierista nő vagyok!- mondtam nevetve.
- Cöhh…- csóválta a fejét- Jó
rajtad látni, öreg barátomat- nézett a kamerán keresztül nyakamba, ahol a
Tomorrow felirat díszelgett.
- Majd egyszer talán
visszaszolgáltatom- markoltam meg én is, de a fiút hirtelen elragadta Henry,
egy hangos, gyere gyorsan! felkiáltás
kíséretében, a telefont az asztalon hagyva. Csak pislogtam a hűlt helyükre,
mígnem egy harmadik alak úszott be a képbe. In Ho.
- Mit csinálnak ezek? Tőzsdéznek,
és most jó az árfolyam?- kérdeztem ironikusan.
- Nem, most jöttek az új gyakornok
csajok, őket stírölik.
- Aha, értem. Jól vagy? Rég
beszéltünk.
- Igen, jól vagyok. A hírekből meg
csak te folysz még idehaza is, így úgy tűnik jól vagy. Remélem tényleg vagy
olyan őszinte, mint ahogy hírlik, és ahogy nekem is rémlik.
- Igen, megvagyok. És So Ra is
megvan- tettem hozzá magamba fojtva ördögi kacajomat.
- Nem is kérdeztem.
- De meghallottam a gondolatodat!
Igen, mindkettejük tagadta, hogy
bármi közük lenne egymáshoz, de azért látszott az apró jelekből, hogy tartják a
kapcsolatot. De még előlünk is titkolták. Mégsem haragudtam. Bár az még a mai
napig rejtély volt, hogy akkor most hogyan békültek ki… mondjuk, nem is kell
mindent tudnunk, nem igaz?
- Rendben, akkor én is elárulom
neked, hogy Shin…
- Nem érdekel!- szakítottam félbe.
- Az arcodra van írva, hogy mégis!
- Nem, látom eleget a tv-ben,
belőle annyi bőven elég…
- Nem hiányzik?- kérdezte a fiú
őszinte érdeklődéssel.
- Nem. Sokkal nyugodtabb az életem
nélküle. Kiegyensúlyozott nő vagyok. Megváltoztam, In Ho. Már nem esek pofára a
saját lábamban…
- Csak minden küszöbben, kiálló
pöcökben, minden galacsinban…- sorolta a fiú, mire vörösre gyulladt a fejem,
mert a valóság tényleg ez volt. Tényleg nem változtam semmit.
- Mennem kell, majd beszélünk még.
Puszilok mindenkit!- búcsúztam el gyorsan, mert láttam, hogy a rendező már
integet felém.
Nagyot sóhajtva lehunytam a szemem.
Shin…
Minek kell felemlegetni előttem?
Profizmussá fejlesztettem a képességemet, miszerint nem gondolok rá. És annyira
jól működött! Csak valaki mindig szóba hozza. És akkor megrohannak az emlékek.
Igen, az első pár hónap nagyon
nehéz volt. Magamba fordultam, ha egyedül voltam, néha bűvöltem a telefonomat,
hátha keres. De nem keresett. Majd két hónappal távozásom után, kiadott egy
szóló számot, ami után végleg rájöttem, hogy Shin már sosem lehet az enyém.
Utált. Én utáltattam meg magam.
A szám címe Gangnam’s Princess volt, és egy lányról szólt, aki felrúgott mindent szabályt, úgy lett a hercegnő. De mikor birodalma összeomlani látszott, ő volt az első, aki áruló mód lelépett…. vagyis egyértelműen címszereplője lettem Park Shin élete legnagyobb sikerének. Mert a szám maga zseniális volt. Nem volt sablonos, volt benne valami olyan ütő erő, amitől az ember háta megborzong. Így csak még híresebb lett. Én meg szánalmasnak éreztem magam.
A szám címe Gangnam’s Princess volt, és egy lányról szólt, aki felrúgott mindent szabályt, úgy lett a hercegnő. De mikor birodalma összeomlani látszott, ő volt az első, aki áruló mód lelépett…. vagyis egyértelműen címszereplője lettem Park Shin élete legnagyobb sikerének. Mert a szám maga zseniális volt. Nem volt sablonos, volt benne valami olyan ütő erő, amitől az ember háta megborzong. Így csak még híresebb lett. Én meg szánalmasnak éreztem magam.
Amúgy, utána a hírek teljesen
elültek, mert Lucy és Shin közös sajtótájékoztatót tartott, és a lány
beismerte, hogy talán túl elhamarkodottan nyilatkozott. Persze utána nem jöttek
össze újra. És az albumot sem adták ki, így a dal, amit írtunk, sosem került
napvilágra. Viszont a fiút utána elég sok mindenkivel boronálták össze, viszont
senkivel nem erősítettek meg kapcsolatot, így ezeknek nem tudtam mennyi igazság
alapja van. De engem ez már NEM ÉRDEKELT.
Úgy tűnt, ő is végül tovább lépett
rajta, hát én miért ne tettem volna. Igen, egy gyerekes fellángolás volt, 18
évesen. Szép volt, jó volt, annyi volt. Igen, kellett egy első nagy szerelem,
és egy első nagy szívtörés, mikor még hónapokig sírtam esténként, ha eszembe
jutott. Így már erősen tudtam állni a saját lábamon, tanulva a hibákból. És
most nem a pasizáson járt az eszem, hanem a munkán.
A szüleimmel is ritkán találkoztam,
de minden nap beszéltünk telefonon. Teljesen elrendeződött a kapcsolatunk. És
ez boldogsággal töltött el. Végtére is nem egy mindennapi család voltunk.
- Szép munka volt!- mondta végül a
rendező a mai nap végét jelentő mondatot, mire fáradtan ültem le a székemre.
- Mia, most mennem kell, holnap
találkozunk!- jött oda hozzám Chris, és nyomott az arcomra egy puszit, ezzel
sok staff-os ember figyelmét felkeltve. Én csak szívtam a fogamat, hogy hogyan
reagáljak erre, és egy mosoly kíséretében intettem a srácnak.
Mia, embereld meg magadat, tök jó
pasi!
- Itt a ruhád, vedd át, Simon Park
majd az étteremben vár majd- sorolta Aliz a további teendőimet. Ma csak ő jött
velem, Timothy menedzserem ma egész napra kivonta magát a forgalomból, mondván,
nem húzós nap. Azon kívül meg bízott Alizban, és azt mondta, hogy jól is végzi
a dolgát. Meg hát a legjobb barátnőmet mégsem dobhatom ki az ablakon, ha már
idegesít a parancsolgatása…
- Még mindig nincs vége a napnak…-
morogtam, és elvettem az elcsomagolt kis ruhát, és hozzá tartozó cipőt. Csak
egy fintort vágtam, mikor láttam, hogy milyen csinos cucc, és milyen magas sarkak. Jobb szerettem a
kényelmesebbeket még mindig, de hát ezek szerint fontos emberekkel fogunk ma
vacsizni… Miért nem lehet közölni, hogy pontosan kivel? Megáll az eszem.
Gyorsan átöltöztem az öltözőben,
hagytam, hogy a sminkes és fodrász lányok gyorsan rendbe rakják a frizurámat,
és amúgy egyáltalán nem túl erős sminkemet, majd ismét a barátnőm felé
indultam.
- Mehetünk?- kérdeztem.
- Én nem megyek!- csóválta a fejét-
Téged odavisz az étteremhez a sofőr. Tessék, itt a hoteled szobájának beléptető
kártyája, ahol megszállsz- nyomott a kezembe még egy csomagot, amit táskámba
süllyesztettem. Nem tudom, miért nem szállhattam meg abban a hotelben, ahol
Alizék is … na de ez legyen a legkevesebb bajom. Így is sokat voltam egyedül,
most még egy éjszaka, mit számít.
- Mit csinálsz este?
- Marc-kal találkozom- pirult el
kicsit.
- Itt van a városban?-
csodálkoztam- És nekem be sem köszönt!
- Nem mindenkit te érdekelsz-
vágott vissza barátnőm, mire egy csúnya fintort kapott.
- Ezzel most az mondod, hogy egy
beképzelt, elszállt agyú sztár vagyok?- húztam össze a szemeimet.
- Dehogyis, szívem. Te vagy a
legjobb barátnőm, aki ember maradt egy olyan világban, ami tele van majmokkal.
Ez nagyon jól esett tőle, így elvigyorodtam.
- Helyes válasz. Na megyek, mert
már mindjárt 8 óra, és Simon már biztos vár a szenátorral…
- Tényleg beképzelt vagy-
sóhajtott, mire csak nevettem egyet, és mivel már őrült tapasztalatom volt a
magas sarkúban való tempózáshoz, így hamar a kocsinkhoz értem.
Az étterem nem volt messze, alig
mentünk 10 percet, addig gyorsan anyáéknak írtam egy üzenetet, hogy megvagyok,
nem kell aggódni, még élek. És hogy örülnék, ha jövő hétvégén meglátogatnának, mert kapok pár szabadnapot.
Az étterem előtt kiszálltam, és a
bejárathoz tartottam.
Több szintes, nagyon előkelő
étterem volt, ezt bizonyították az árak is, amikre csak út közben, az ajtó
mellett kiszögelt menüből láthattam.
Egy pincér azonnal mellém sietett.
- Kisasszony, van asztalfoglalása?-
kérdezte szívélyesen.
- Simon Park nevére- feleltem.
- Odakísérem- indult el előttem.
Felmentünk az első emeletre, és ott az egyik, kissé távolabb eső asztal felé
mutatott. Azonnal megláttam Simon-t, intett, mikor észrevett.
Vele szemben két, barna hajkoronájú férfi ült. Így hátulról nem ismertem fel
őket. Ezért közelebb mentem, majd az asztal mellett kicsit lelassítottam. Lépteim
zajára felálltak, és meghajoltak. Jaj, minek hajlongtok már ennyit, így nem
látom az arcotokat… de legalább meggyőződhettem, hogy ázsiai emberek. Az üres
székhez sétáltam, és ismét felnéztem. Az előttem álló alak éppen akkor emelte
fel a fejét, és ebben a pillanatban… hirtelen fordult velem egyet a világ. A
szemem elkerekedett, felismerve a vonásokat, miközben ő szórakozottan figyelte
zavaromat.
Alig láthatóan megkapaszkodtam az
asztal szélében. Ezt meg mégis hogyan? Biztos, hogy nem álmodok?
A szája sarka apró mosolyra
húzódott. Élvezte, hogy meglephetett.
Mia, nem mutathatod, hogy most
éppen mindjárt összeesel, erősnek kell lenned! Egy mosolyt erőltettem az
arcomra, megdöntöttem a fejemet, üdvözletem jeleként, majd helyet foglaltam,
velük egyetemben, és a tekintetemet az előttem ülő ismerős szemébe fúrtam.
Nyugodt hangon lassan megszólaltam:
Nyugodt hangon lassan megszólaltam:
- Jól áll a barna haj, Park Shin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése